Újabb nagy igazolás – Hajdú Norbert visszatért Újpestre!
Újabb nagy igazolást jelenthetünk be! Az Újpest FC-220Volt leigazolta az Újpest és a Honvéd volt nagypályás játékosát, az NB I-ben 199 mérkőzésen 25 gólt szerző Hajdú Norbertet, így Kapcsos Vince után újabb volt újpesti első osztályú játékos csatlakozott csapatunkhoz. A 34 éves futballista több játékosunkhoz hasonlóan jelenleg Ausztriában nagypályázik, és emellett fogja erősíteni Zoufal Nándor gárdáját.
Hajdú Norbert Vácott kezdte el a profi futballt, a bajnokságban 17 évesen debütált. 2001-ben igazolt az Újpest utánpótláscsapatába, majd egy évvel később az Újpest-Fóthoz. Következő csapatában, Tatabányán vált széles körben ismert játékossá. 2008 januárjában visszaigazolt Újpestre, a transfermarkt.de szerint 40 ezer euróért vásárolta meg a fővárosi együttes a Tatabányától.[1] 2011. június végén jár le a szerződése Újpesten.
2008. július 23-án 1 évre kölcsönbe Zalaegerszegre igazolt. A ZTE színeiben 25 NB I-es mérkőzésen lépett pályára (19-szer kezdőként), 1643 percet töltött a pályán, és két gólt lőtt. A ZTE II NB II-es csapatában 2 mérkőzésen összesen 180 perc játéklehetőséget kapott, míg a Ligakupában négyszer lépett pályára.
A 2009-2010-es szezonban az Újpest ismét kölcsönadta, ezúttal a Budapest Honvéd csapatának. 3 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába (Kaposvár, MTK, Pápa).
2010-ben 3 éves szerződést írt alá a Honvéddal. A kispesti csapat alapembere volt, a 2011/2012-es szezonig pedig a csapat kapitányaként is tevékenykedett. A szezon befejeztével a klub megvált a kiváló játékostól.
2012. június 27-én 2 évre szóló szerződést írt alá a ZTE FC csapatával, majd ennek letelte után a Vasas játékosa lett. Jelenleg pedig Ausztriában játszik.
Norbi már pályára léphet a Kecskemét elleni jövő hétfői rangadón is!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |