Parádés győzelem a Kecskemét otthonában!
NB II. Közép-keleti csoport, Rájátszás, 2. forduló:
ScoreGoal Kecskemét - Újpest FC-220Volt 2-5 (1-2)
Gólszerzőink: Tóth Krisztián (2), Szabó Zsolt (2), Czerman Márk
Tartalékosan vágtunk neki a kecskeméti túrának, de most is bebizonyosodott, hogy mindig az a legjobb Újpest, amelyik éppen játszik! Tóvizi, Vincze, Kolena, Petró, Csicsó és Sós sem állhatott Zoufal Nándor rendelkezésére, így edzőnk is szerelést húzott a mai napon. Ennek ellenére jó játékkal, végig vezetve, magabiztosan nyertünk a Kecskemét otthonában, ami eddig nem sok csapatnak sikerült! Tóth Krisztián és Szabó Zsolt két gólt szerzett, és mellettük Czerman Márk is betalált.
Küzdelmes mérkőzést játszottunk, az elején mezőnyjáték volt, kevés helyzettel, de a Kecskemét többet birtokolta a labdát, majd a 9. percben Szabó Zsolt készítette le a labdát Tóth Krisztiánnak, aki kapufás gólt lőtt. (0-1) A 14. percben Tóth Krisztián húzta meg a szélén, remekül lőtt keresztbe, és a hosszú kapufánál érkező Szabó Zsolt kettőre növelte az előnyünket. (0-2) Két perc múlva Marozsi Gábor révén szépítettek a hazaiak, és szünetig már nem is változott az eredmény. (1-2)
A második félidő első percében Tóth Krisztián gondolt egy merészet, és a lábak között, majdnem a félpáyáról kapura lőtt, ezzel meglepve a hazaiak kapusát, aki nem tudta hárítani a lapos lövést. (1-3)
A 26. percben Csillag Dániel lépett ki egy az egyben, de Peltzer Márk elhúzta a lábát, amiért a játékvezető kiállította a hazaiak portását. A két perc emberelőnyben nem tudtunk gólt szerezni, de rögtön ezután Szabó Zsolt átlövése utat talált a csereként beálló Gyenes hálójába. (1-4)
A 37. percig nem változott az állás, amikor a hazaiak összeszedték a 6. faultjukat, és a kisbüntetőt Czerman Márk értékesítette. (1-5) Ezután a hazaiak áttértek az 5 a 4 elleni játékra, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, az utolsó percben még egy lecsorgó labda után szépítettek Ferenczi András révén. (2-5)
Érett játékkal, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, sikerült visszavágni a Kecskemétnek az alapszakasz végén elszenvedett vereség miatt!
Legközelebb jövő hét hétfőn, a rájátszás 3. fordulójában újra idegenben, ezúttal Gyömrőn lépünk pályára, 20 óra 30 perces kezdettel.
Scoregoal Kecskemét – Újpest FC-220Volt 2-5 (1-2)
Kecskemét, 200 néző, V.: Hartung, Szabó P., Sipos L.
Kecskemét: Peltzer - Ferenczi, Kovács J., Pánczél, Radnóti; Cs.: Gyenes, Cserenkó, Torbavecz, Móra, Kovács Zs., Marozsi, Dobosi
Újpest: Szőczei - Tóth K., Szabó Zs., Zoufal, Czerman; Cs.: Garami, Kapcsos, Hajdú, Csillag, Vámosi (k)
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Gólok: Marozsi (16.), Ferenczi (40.), ill. Tóth K. (9., 21.), Szabó Zs. (14., 38.), Czerman (37.)
Sárga lap: Garami (19.)
Kiállítva: Peltzer (26.)
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |