Érkezők és távozók, felkészülési program
Tegnap elkezdte a felkészülést a 2017-18-as NB II-es bajnokságra felnőtt csapatunk. A csapathoz eddig három új játékos csatlakozott. A már korábban bejelentett Simon Péter (képünkön) és Szűcs Attila mellett Nagy Dániel érkezett még Csömörről. Legközelebb szerdán találkozik a társaság, amikor is futóedzést vezényel a fiúknak Zoufal Nándor vezetőedző. Első felkészülési mérkőzésünket az UTE ellen vívjuk jövő hét szerdán. Közben az is eldőlt, hogy Simon Péter az U11 és U13, Szűcs Attila az U15, míg Zoufal Nándor az U18 - as csapatunk edzője lesz.
Ami a távozókat illeti: a következő szezonban sajnos már nem számíthatunk Tóvizi Tamásra, aki az UTE futsal csapatának az edzője lett, valamint Czerman Márkra, aki az NB III-as RKSK nagypályás csapata mellett nem tudta bevállalni a futsal NB II-t is. Nem lesz velünk Kolder Nagy Dániel sem, aki a futsal NB III-ba szerződött.
Újpest Futsal felkészülési menetrend:
07.24. (Hétfő): Terem edzés 21:00 (találkozó.: 20:30), Budakalász
07.26. (Szerda): Futó edzés, erősítés 20:00 (t.: 19:30), Budakalász (külön öltöző nem szükséges)
07.31. (Hétfő): Terem edzés 21:00 (t.: 20:30), Budakalász
08.02. (Szerda): Terem edzés 21:00 (t.: 20:30), Budakalász
08.03. (Csütörtök): Futó edzés, erősítés 20:00 (t.: 19:30), Budakalász (külön öltöző nem szükséges)
08.07. (Hétfő): Terem edzés 21:00 (t.: 20:30), Budakalász
08.09. (Szerda): Edzőmérkőzés UTE 21:00 (t.: 20:15), Budakalász
08.10. (Csütörtök): Terem edzés 21:00 (t.: 20:30), Budakalász
08.14. (Hétfő): Edzőmérkőzés Vác 21:00 (t.:20:15), Budakalász
08.16. (Szerda): Terem edzés 21:00 (t.: 20:30), Budakalász
08.17. (Csütörtök): Terem edzés 21:00 (t.: 20:30), Budakalász
08.21. (Hétfő): Edzőmérkőzés Airenergy 19:00 (t.: 18:15), Gyulai István Általános Iskola
08.23. (Szerda): Terem edzés 21:00 (t.: 20:30), Budakalász
08.25. (Csütörtök): Terem edzés 21:00 (t.: 20:30), Budakalász
08.28. (Hétfő): Edzőmérkőzés TF 19:00 (t.: 18:15), Üllő ?
08.30. (Szerda): Terem edzés 21:00 (t.: 20:30), Budakalász
08.31. (Csütörtök): Terem edzés 21:00 (t.: 20:30), Budakalász
09.01.(Péntek) vagy 09.04. (Hétfő): Bajnoki mérkőzés
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |