Egy félidőnyi sokk, amely után túl későn ébredtünk
NB II. Keleti csoport, 12. forduló:
MVFC II - Újpest FC-220Volt 8-4 (7-0)
Berettyóújfalu, Pálfy István Rendezvénycsarnok, 50 néző.
Gólszerzőink: Simon M., Hajdú, Kanalas (2)
Foghíjas kerettel, de jó hangulatban indult a csapat a nagyon távol fekvő Berettyóújfaluba, ahol aztán talán a hosszú út okozta tompaság miatt, de rendkívül nagy, szinte amatőr hibákat vétve az első félidőben el is dőlt a mérkőzés sorsa. Ez egy tipikusan olyan meccs (félidő) volt, amikor az ellenfelünknek minden bejött, nekünk pedig semmi sem sikerült.
Az első kapott gólunk előtt a letámadó hazai játékost találtuk el, akiről bepattant a labda a kapunkba. A második találat egy szabadrúgásunk utáni kontrából történt. Ezután a kapufa sem segített minket, Hajdú lövésénél ugyanis kipattant róla a labda. A harmadik hazai találatnál a szögletrúgásnál figyelmetlenség történt, amely után kipókhálózták a hazaiak a jobb felsőt. A negyedik, ugyancsak egy hátul eladott labda utáni kontra volt, míg az ötödik a menteni igyekvő védőnkről pattant a saját kapunkba. A hatodik találatot a "kígyótérről" rúgták, nem túl erősen, de jól helyezve a hosszú alsóba. A hetedik találat pedig egy középen üresen maradó hazai játékos sarkazása után került a kapunkba. Demoralizáló félidő volt.
A második játékrészben aztán némileg sikerült összekapnia magát a srácoknak, bár gólt ismét a hazaiak lőttek, megint egy rendkívül peches szituációból. Hiába mentett becsúszva védőnk, pont a hazaiak elé került a labda, s bár kapusunk védett, a támaszkodó lábáról becsorgott a labda a gólvonal mögé. Jellemezte ez a találat az egész eddigi mérkőzést. A folytatás azonban már jobban sikerült, Hajdú középre tálalására Simon Matyi érkezett, és közelről megszerezte a becsületgólt. Majd alig néhány perccel később egy gyorsan elvégzett oldalberúgás után Hajdú szépített Sós passzából. Újabb néhány perc elteltével Kanalas Laci lövése talált utat a kapuba. A találkozó ezen periódusában mintha egy új meccs kezdődött volna. Játékba lendültünk, és egyre másra alakítottuk ki a helyzeteket. Kihagytunk két szinte üres kapus ziccert is, lőttünk egy kapufát (képünkön) illetve nem kaptunk meg egy Hajdú Norbert elleni egyértelmű büntetőt. A 37. percig kellett várni a 4. találatra, Kanalas Laci lövését nem tudta védeni a kapus. Mozgalmas utolsó percek következtek, nagyon közel jártunk ahhoz, hogy igazán szorossá tegyük a meccset, de megremegtek a lábak a legnagyobb helyzetekben is...
Zoufal Nándor játékos-edző azt kérte a szünetben nyerjük meg a második játékrészt, ezt sikerült is 4-1-re. Így némileg kozmetikázni tudtuk az eredményt. A helyzetek alapján akár még az egyenlítéshez is közel járhattunk volna, ha jobban koncentrálunk a befejezéseknél. Sajnos azonban a 7-0 túl nagy előny még futsalban is.
Ezzel gyakorlatilag szinte eldőlni látszik, hogy idén nem sikerül a felsőházba kerülés, s bár még matematikai esélyünk bőven van, hiszen 10 forduló hátra van az alapszakaszból, de a 8 pont nagyon soknak tűnik. Ha azt figyelembe vesszük, hogy 10-et gyűjtöttünk az eddigi 12 mérkőzés alatt, kisebb fajta csoda kéne...
Óriási meglepetések születtek egyébként a játéknapon, a Kincsem 7-2-re verte a Csömört, az utolsó Vác pedig 10-5-re az első Dunakeszit! A többi eredmény ide kattintva elérhető.
Szerdán Gödöllőre látogatunk ahol a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé szeretne bejutni Zoufal Nándor legénysége.
MVFC II - Újpest FC-220Volt 8-4 (7-0)
Berettyóújfalu, Pálfy István Rendezvénycsarnok, 50 néző. V.: Belicza, Sándor, Boda
MVFC: Tusz - Nagy B., Békési, Nagy S., Nagy I.; Cs.: Fülezsdi, Daróczi, Moga, Szabó T., Sipos, Kártik, Sándor Sz., Tóth, Sándor M.
Vezetőedző: Szitkó Róbert
Újpest: Szőczei - Nagy D., Namuquita, Szabó Zs., Kanalas; Cs.: Simon M., Hajdú, Zoufal, Sós.
Vezetőedző: Zoufal Nándor
Gólok: Daróczi (6., 19., 24.), Nagy S. (8.), Nagy B. (9., 16.), Szabó T. (11), Sós (12. - öngól), ill. Simon M. (25.), Hajdú (29.), Kanalas (30., 37.)
Sárga lap: Moga (38.)
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |