U18: Két magabiztos győzelem a hétvégén! 5/5 az eddigi mérleg!
Hétvégén két mérkőzés várt U18-as csapatunkra, előbb szombaton a 5Stars-Érdi VSE csapata látogatott a Budakalászi Sportcsarnoba, akiket 3-3-as félidő után 11-6-ra vertek Zoufal Nándor tanítványai, majd vasárnap reggel az 1. fordulóból elhalasztott találkozón 5-2-es első játékrész után 7-3-ra diadalmaskodtak a fiatalok a REAC Sportiskola csapata ellen. Mindkét napon Papp Milán bizonyult a legeredményesebbnek, aki 9 gólt szerzett a két mérkőzésen!
A szombati találkozó nagy csatát hozott. Az első félidőben gyorsan vezetést szereztünk, majd két perc alatt fordított az Érd, de nem sokáig örülhettek, mert újabb két perc elteltével már újra a mieink vezettek, azonban a játékrész zárásaként egy figyelmetlenséget követően egyenlítettek a vendégek, így 3-3-mal fordultak a csapatok.
Szünet után nem sok kétséget hagytuk afelől, hogy melyik a jobb csapat, és gyorsan 7-3-as vezetésre tettünk szert. Innen pedig már nem engedtük ki a kezünkből a mérkőzés irányítását, és végül 11-6-ra nyertük a mérkőzést.
A siker fő letéteményesei a 4 gólt szerző Papp Milán mellett, a 3-3 találatot elérő Orosházi Bence és Juhász Sas Sándor voltak.
Újpest FC-220Volt U18 - 5Stars-Érdi VSE 11-6 (3-3)
Budakalászi Sportcsarnok
Újpest: Lehel Dávid - Juhász Sas Sándor, Edőcs Dániel, Orosházi Bence, Papp Milán; cs.: Rácz Olivér, Sárai Roland, Flaisz Bálint, Szegh Dominik, Puskás Zsolt
Gólok: Papp 4, Orosházi 3, Juhász Sas 3, Puskás
Vasárnap egy elhalasztott mérkőzés szerepelt a programunkban, ahol szintén jól kezdtünk, de 2-0-ás vezetésünk után kissé kiengedtünk, és kiegyenlített a REAC. Az első játékrész végét azonban újra megnyomta a csapat, így 5-2-es előnnyel vonulhattak szünetre a srácok. Az első 20 perc krónikájához hozzátartozik, hogy a vendégek kapusa egy kifutás után olyan szerencsétlenül érkezett a földre, hogy beütötte a fejét a talajba, amiért le is kellett cserélni. A fejét fájlalta, és a mentők elövigyázatosságból kórházba szállították. Mindannyian reméljük, hogy nem történt komoly baja és jobbulást kívánunk neki!
A második félidőben jobban jött ki a rákospalotai gárda, és gyorsan szépítettek is az eredményen. Emellett több helyzetet is sikerült kidolgozniuk a vendégeknek, de jól állta ekkor a sarat Lehel Dávid a kapunkban, és a védelem is. Sőt a hajrában újabb két góllal végleg eldöntöttük a mérkőzést, amelyet így 7-3 arányban sikerült megnyerni.
A vasárnapi derbin ismét Papp Milán jeleskedett leginkább a gólszerzésben, aki 5 találatot vállalt!
Újpest FC-220Volt U18 - REAC Sportiskola 7-3 (5-2)
Budakalászi Sportcsarnok
Újpest: Lehel Dávid - Juhász Sas Sándor, Edőcs Dániel, Flaisz Bálint, Papp Milán; cs.: Rácz Olivér, Sárai Roland, Szegh Dominik
Gólok: Papp 5, Edőcs, Flaisz
A bajnokság tabellája itt található
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |