Simon Péter: "Nem lehet más célunk, mint minél előrébb végezni a rájátszásban!"
Ahogy arról néhány nappal ezelőtt beszámoltunk már, Zoufal Nándor helyét Simon Péter veszi át a felnőtt csapat vezetőedzői posztján, aki eddig utánpótlás csapatainknál dolgozott. Újdonsült trénerünkkel az érzéseiről, az újpesti kötődéséről, valamint a csapattal kapcsolatos várakozásairól beszélgettünk az első általa vezetett edzést követően.
- Milyen érzésekkel tértél vissza a felnőtt csapat vezetőedzői posztjára?
- Minden edző álma hogy felnőtt csapatot trenírozzon. Az pedig külön öröm hogy Újpest szurkolóként ismét ott dolgozhatok, ami gyerekkori álmom volt! A helyzet hasonló, mint pár évvel ezelőtt, bár a játékosok mások, és a bajnokság is megerősödött azóta. De ami a legfontosabb, hogy érettebben, szakmailag még felkészültebben és 1000 fokon égve vetem magam a munkába!
- Három évvel ezelőtt már egy fél évig irányítottad a felnőtt csapatot. Miben más a mostani szituáció?
- Mint az előzőekben megírtam, a helyzet hasonló, hisz sajnos vérmes reményeink már nem lehetnek a bajnokságban, de a legfontosabb cél, hogy visszatérjünk a helyes útra! Annyiban nehezebb a küldetés, hogy ez már nem az a bajnokság. Itt komoly vesztesek is lehetnek, és könnyen ki is lehet pottyanni a 3. osztályba! Ellenben a lebonyolítas lehetőve teszi, hogy úgy zárjuk ezt a félévet, hogy az alsóházi rájátszást megnyerjük. Ez jelen pillanatban egy kitünő cél lehet, amiért érdemes küzdeni!
- Fél évvel ezelőtt utánpótlás edzőként tértél vissza a klubhoz. Hogyan látod, miben lépett előre az egyesület az elmúlt években?
- Az évek alatt természetesem figyeltem a klub működését, sőt többször voltam szenvedője a fejlődésnek. Gondolok itt a tavalyi NB II-es bajnokságban a Dunakeszi ellen aratott sikerekre! Sajnos nyáron az utánpótlas fejlődése egy rövid időre megtorpant, hiszen sok gyerek távozott, ezért szinte a nulláról kellett újra felépíteni. De mostanra mondhatjuk, hogy ez tökéletesen sikerült! Ami a legnagyobb fejlődés a klub háza táján, hogy minden adott a nyugodt szakmai munkára, hiszen stabil a klub anyagi háttere, és az infrastruktúra is megoldott. Nyugodtan állíthatom, hogy nagy dolgokat lehet véghezvinni, ami azt jelentené, hogy a klub még inkább meghatározó szereplőjévé válna a hazai futsalnak.
- Nehéz mérkőzésekkel kezdődik a szezon számunkra. Fogadjuk a Keszit, majd Csengerre látogatunk. Mit gondolsz az első mérkőzésekről?
- Szerintem nem kell hangsúlyoznom, hogy mint jelent nekem az első mérkőzés! Nagyon sok szépet és jót kaptam Dunakeszin mind emberileg, mind szakmailag, de a válás elég érdekesen sikerült. Igyekszem megdolgoztatni a volt munkaadómat, bizonyítani a bennem kételkedőknek, és nyugodtan állíthatom nem feltartott kézzel várjuk őket jövő hétfőn! Bízom benne, hogy sikerül jó eredményt elérnünk, ami adhat a folytatáshoz egy kellő lökést, amit ha meg tudunk lovagolni, akkor nagyon sok örömünk lesz a következő hónapokban! Csenger pedig minden futsalban dolgozó, vagy játszó embernek egy ajándék! Telt ház, remek hangulat, igazi ünnep lesz! Fontos kiemelnem, hogy ameddig matematikai esélyünk van, küzdünk a felsőházba kerülésért, de alapjában véve a maradék hét fordulót az alsóházra való felkészülésre szánjuk!
- Hogyan látod a csapat összetételét? Bennük van az előrelépés lehetősége?
- Remek egyéni képességekkel rendelkező társaság! Sajnos a vereségek után kicsit hitehagyottá vált a csapat. Fontos célom, hogy újra olyan hangulat legyen az edzéseken és az öltözőben, ami nem csak a csapategységet, de a munkát is sikeresebbé teszi! Célom, hogy bízzanak egymásban a játékosaim, működjenek együtt, hisz abban a játékban, amit jászani szeretnék, ennek nagy szerepe lesz! Sikerült együtt tartani a csapat magját, illetve szeretnénk 2-3 embert igazolni is. Sajnos az utóbbi kicsit nehezebbnek tűnik, de remélem hamar rendeződik ez is, mert ezek a játékosok a futsal jövői, játszaniuk kell!!!
- Milyen célokkal láttál munkához? Van-e megfogalmazott elvárás a klub részéről?
- Legfontosabb és legalapvetőbb cél a bentmaradás, a pozitív jövő megalapozása! Ellenben azt gondolom, hogy ezzel a csapattal nem lehet más célunk, mint minél előrébb végezni a rájátszásban! Én bízom benne, hogy ha vegül oda kerülünk, akkor megnyerjük az alsóházi rájátszást!
- Mit érhet el a csapat az alapszakaszban, illetve a rájátszásban? Mivel lennél elégedett a szezon végén?
- Elég nehéz a sorsolásunk, illetve már csak matematikai esélyünk van a felsőházhoz, de szeretnénk minél tőbb pontot szerezni, és jobb pozícióba kerülni az alapszakasz végén! Szeretném, ha a csapatom játékán meglátszódna a munkám, játszani, futsalozni szeretnék és hiszem azt, hogy ez a pontokban és a helyezésben is meg fog látszódni!
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |