Ma este a Gyömrőt fogadjuk 20:50-kor
Este újra hazai pályán szerepel az Újpest FC-220Volt csapata. Ezúttal már előbb kezdődnek a hazai bajnoki mérkőzések, ugyanis 20:50-kor szerepelünk. Ellenfelünk az UFC Gyömrő csapata lesz, akiktől ősszel 7-3-as vereséget szenvedtünk, pedig a szünetben még csak 3-2-re vezettek a hazaiak sőt a helyzetek alapján akár fordítva is állhatott volna az eredményjelző. A második félidőben aztán mi kihagytunk a hazaiak belőtték a ziccereiket. Lenne tehát miért visszavágni. Annál is inkább, mert mai ellenfelünk 3 ponttal előttünk helyezkedik a tabellán, így egy esetleges győzelemmel beérnénk őket. Simon Péter vezetőedző dolgát sok sérülés és hiányzó nehezíti.
Az előző mérkőzésen kiállított Juhász Máté egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, amelyet ma tölt le. Rajta kívül sérülés miatt nem lehet a csapat tagja: Szűcs Attila, Garami Mátyás, Gyárfás Tamás, Kapcsos Vince. Namuquita Roland külföldön dolgozik így ő ezért nem lehet a csapattal, Závodszky Ádám és Simon Mátyás pedig idő közben (múlt héten) más csapathoz igazoltak. Előbbi Szigetszentmiklósra, utóbbi az NB 3-as Kartalhoz ment ugyanis lakhelyéhez közelebbi csapatot kellett keresnie a nagypályás edzései miatt.
Visszatérhet viszont házi gólkirályunk Szabó Zsolt, aki betegség miatt nem szerepelhetett az elmúlt hetekben, s bár nincs túl jó erőben reméljük hozzásegíti a mieinket a győzelemhez. A kevés létszám miatt szintén játékra jelentkezett elnökünk Sós László is, illetve Simon Péter is várhatóan szerelést húz.
Várunk mindenkit szeretettel a mérkőzésen, amelyre ezúttal ingyenes a belépés!
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |