Az idei legjobb játék sem volt elég!
NB II. Keleti csoport, 19. forduló:
Scoregoal Kecskemét - Újpest FC-220Volt 7-3 (2-1)
Kecskemét, 150 néző. V: Borbás, Bereczki, Minda
Gólszerzőink: Juhász Máté, Vadászi Edward, Szabó Zsolt
Csapatunk végül 10 hiányzóval lépett pályára a Kecskemét ellen, ahol góllal mutatkozott be Vadászi Edwárd, és a házi gólkirály, Szabó Zsolt mellett először talált be Juhász Máté is. Jó játékkal tette le névjegyét Oberlander Máté is, aki szintén először lépett pályára lila-fehérben. Az első percben már vezettünk, de a szünetig megfordították a meccset a hazaiak. A második félidőben 3-1 után még szépítettünk, de ezután a Kecskemét kihasználta figyelmetlenségünket és 2 perc alatt három gyors góllal eldöntötte a mérkőzést. Kár volt ezért a rövidzárlatért. A továbbiakban még egy-egy gól esett, és végül 7-3-as hazai sikert mutatott az eredményjelző.
Kapcsos, Hajdú, Kanalas, Nagy D, Kollár, Namuqita, Gyárfás... akár így is felállhattunk volna Kecskeméten, de vagy sérülés, vagy betegség, valamint más egyéb elfoglaltság , Kanalas pedig 5 sárga lap miatt hiányzott a mérkőzésről. Akik azonban leutaztak nem feltett karral érkeztek a helyszínre. Ennek egyik jele, hogy Juhász Máté már az első percben elcsípett egy átadást, majd kilőtte a hosszú alsót megszerezve a vezetést (0-1). A folytatásra magához ragadta a kezdeményezést a Kecskemét, mi pedig kontrákra rendezkedtünk be. Szenyita László kétszer is remek védéssel tartotta vezetésben a csapatot, ha pedig már ő is verve volt a frissen igazolt Oberlander Máté mentett a gólvonalról. A kontrából Szabó Zsolt hibázott ziccert a kapussal szemben. A 7. percben egy jó hazai zárást követően Marsa bombázta ki a hosszú oldalt, majd fél percre rá Móra szépen emelt a hosszú sarokba (2-1). Gyorsan megfordult a mérkőzést egy rövidzárlatot követően. A félidő hátralevő része azonban inkább rólunk és a mi helyzeteinkről szóltak. Előbb Szabó lövését védte a hazai portás, majd szintén csapatkapitányunk fordult be center pozícióban de a felső lécet találta telibe. A 12. percben ígéretes helyzetről rúghattunk szabadrúgást, a játékvezető azonban csak nem akarta kimérni az 5 métert, így "szűk" helyzetben Szabó kapu mellé bombázott. Több félidő utolsó percében Szenyitának is újra kellett védenie.
A fordulás után a második percben egy hazai szabálytalanság maradt ítélet nélkül, a kontrából pedig a hosszún érkező Móra megszerezte a hazaiak harmadik gólját (3-1). A középkezdés után rögtön felzárkózhattunk volna, de Vadászi lövését kivédte a hazai kapus, majd egy percre rá újra ő lőtt, de Szabó lemaradt a hosszú oldalon. Még mindig csak a 23. percben jártunk amikor is Vadászi szabadrúgása laposan utalt talált a kapuba (3-2). A 24. percben a hazaiak lőttek szabadot, de Móra lövését a gólvonalon blokkolta Juhász. A szöglet után Szabó Szabolcs nagy erővel a kapuba bombázott (4-2). Fél percre rá egy rosszul elvégzett szöglet után kontrázott a Kecskemét, amely végén ismét Szabó volt eredményes (5-2), majd újabb egy percre rá megismétlődött ez, akkor Marsa fejezte be az akciót (6-2). Szinte 3 perc alatt elvesztettük a mérkőzést... az első félidőben is egy perces rövidzárlat okozta a vesztünket, a másodikban pedig tetéztük ezt. A 28. percben Szabó Zsolt szép lefordulása és átemelős gólja némileg visszahozta a reményt, de újabb vendég találatok nem születtek már, sőt a mérkőzés hajrájában Takács megadta a kegyelem döfést (7-3).
Igen tartalékosan is remek játékot nyújtottunk, bármilyen furcsa is leírni ezt az eredmény tükrében. Sajnos azonban az első játékrészben és a másodikban is volt egy pár perces rövidzárlat, összesen 4 perc alatt 6 gólt (!!) kapva elvesztettük ezt a találkozót is.
A mérkőzés összefoglalója megtekinthető youtube csatornánkon.
Jövő hétfőn, február 12-én a Gyöngyöst fogadjuk 20:50 órától Budakalászon, rendkívüli módon szükségünk lenne a három pont begyűjtésére.
Scoregoal Kecskemét - Újpest FC-220Volt 7-3 (2-1)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 200 néző. V: Borbás, Bereczki, Minda
Kecskemét: Peltzer - Marsa, Móra, Kovács, Marozsi; cs: Szabó Sz., Rapi, Csővári, Takács, Sallai
Vezetőedző: Koós Károly
Újpest: Szenyita - Oberlander, Vadászi, Szabó, Juhász; cs: Szűcs, Joó
Vezetőedző: Simon Péter
Gólok: Marsa (7., 25.), Móra (7., 22.), Szabó (24., 25.), Takács (36.), ill. Juhász (1.), Vadászi (23.), Szabó Zs. (28.)
Sárga lap: Szabó Sz. (35.), ill. Juhász (23.)
Kiállítás: -
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |