Kapusparádéval a meccs végén büntetett a Kistarcsa
NB II. Keleti csoport, 6. forduló:
Kistarcsa - Újpest FC-220Volt 4-1 (1-0)
Kistarcsa, 150 néző. V: Kovács G., Janitz G., Boros R.
Gólszerzőnk: Péter M.
Házi gólkirályunk és csapatkapitányunk, Szabó Zsolt hiányában érkeztünk Kistarcsára, aki hétvégén hasfalhúzódást szenvedett nagypályás mérkőzésen, de nem tudott pályára lépni játékos-edzőnk, Póta Balázs sem bokasérülése miatt. Sokáig vezetett a hazai csapat, de fölényünk végül meghozta az egyenlítést. Sőt 3 perccel a vége előtt előbb eltaláltuk a kapufát, kihagytunk egy tízméterest, majd egy kontrából a második kistarcsai gól is megszületett. Ezután az 5 a 4 elleni játék sem hozott számunkra eredményt. Sőt az egyébként kíválóan védő Ribai kapus is betalált, majd egy újabb góllal lezárta a mérkőzést a hazai csapat. Hiába játszottunk nagy fölényben a második félidőben, Péter Matyi parádés, kapufás gólján kívül semmi nem ment be. Mondhatjuk, hogy a szerencsésebb csapat nyerte a mérkőzést. A futball íratlan törvénye beigazolódott: a sok kihagyott helyzetre góllal, gólokkal válaszolt az ellenfél - pedig a második félidőben szinte védenivalója se volt a kapusunknak.
Mindkét csapat támadólag lépett fel, de az első percek a kapusokról szóltak, akik remekül hatástalanították a lövéseket. Egy kivételével, amikor is Dolhai Gergő egy kipattanó labdát vágott nagy erővel a kapu jobb oldalába. (1-0)
Az első félidőben több gól nem esett, annak ellenére sem, hogy rengeteg lehetőség adódott mindkét oldalon. A legnagyobb talán a mieink előtt, amikor Horváth L. húzott el a bal szélen, de középreadását Matyó nem tudta kapura irányítani. Illetve kimaradt egy üres kapus helyzet is, Matyó passza Illovai mögé jött kicsit, aki így már csak kapu fölé tudta irányítani.
A második játékrészben egyre inkább megváltozott a játék képe. Átvettük az irányítást, és a hazaiak erejéből csak kósza ellentámadásokra futotta, de különsöebb gólveszélyt nem alakítottak ki. Sok helyzetet hagytunk ki és levegőben lógott az egyenlítés. Meg is lett az eredménye a fölényünknek. Péter Mátyás a 32. percben 12 m-ről kapufás góllal egalizált. (1-1)
A Kistarcsában kapusa tartotta a lelket, a hazaiak néha csak szabálytalanság árán tudták megakadályozni játékosainkat, sőt egyszer a kapufa is kisegítette a hazaiakat. A 36. percben Bita buktatásakor elérték a 6. faultjukat, de Horváth László kisbüntetőjét Ribai hárította.
Három perccel a vége előtt egy időkérés után szokatlanul döntetlennél 5 a 4 elleni játékra állt át Póta mester csapata, de ez nem vezetett eredményre, s bár sikerült visszacserélni Horváthot a kapunkba, mégis egy ellentámadásnál a kihagyó védőink mellett Barabás Ádám a 39. percben kilőtte a jobb alsó sarkot. (2-1)
Ezután tovább folytattuk a vészkapus játékot, de az ellenfél kapusa, Ribai Richárd hárított, majd kézből a saját 6-osán belülről a kapunkba rúgta a labdát. (3-1)
Sőt az utolsó percben még egyszer kapituláltunk, Barabás Ádám pedig megszerezte második gólját a mérkőzésen. (4-1)
Összességében a mérkőzés elején meglepett bennünket a hazai csapat, és mi hiába erőlködtünk, a pontalan lövéseknek és Ribai Richárd bravúrjainak köszönhetően csak a második félidő közepén tudtunk csak egyenlíteni. Ekkor úgy tűnt meg is nyerhetjük a mérkőzést, de egy elvesztett párharcot követően újra előnybe került a Kistarcsa. Az 5 a 4 elleni játékunkból pedig szerzett újabb két gólt. Az első játékrészben nem játszottunk jól, a másodikban pedig nem tudtuk érvényre juttatni a fölényünket, így a hazaiak kihasználták a futball íratlan törvényét.
Jövő héten hétfőn 20:50-kor Budakalászon a Csenger együttesét fogadjuk.
Jegyzőkönyv:
Kistarcsai VSC - Újpest FC-220Volt 4-1 (1-0)
Kistarcsa, Vásorsi sportközpont, 150 néző.
V: Kovács G., Janitz G., Boros R.
Kistarcsa: Ribai - Besnyő, Dolhai S., Mezőfalvi, Dolhai M.; Cs: László E., Dolhai G., Szatmári, Angyal Z., Dávid P., Barabás
Újpest: Horváth G. - Bakay, Péter M., Horváth L., Matyó; Cs: Joó (k), Graeser (k), Kavalecz, Bita, Dollinger, Nagy D., Bodnár, Illovai
Vezetőedző: Póta Balázs
Gólszerzők: Dolhai G. (2.), Barabás (39., 40.), Ribai (39.), ill. Péter M. (31.)
Sárga lap: -
Piros lap: -
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |