Bakay Ferenc: "Gólokkal és jó játékkal szeretném segíteni a csapatot!"
Bakay Ferenc a nyári vérfrissítésünk egyik tagjaként, Póta Balázs hívására érkezett az Újpest FC-220Volthoz. A 24 éves játékos már a futsal NB I-ben is eltöltött egy szezont, míg a másodosztályban már a 100 lőtt gólon is túl van. Újpesti pályafutását is jól kezdte, hiszen eddig 5 mérkőzésen 4 góllal járult hozzá csapatunk szerepléséhez. 5-ös mezben pályára lépő futsalosunkat kérdeztük eddigi pálkyafutásáról, az előző fordulóról, illetve a Csenger elleni várakozásairól is. De megtudhatjuk a cikkből, hogy hova várja a csapatot a bajnokságban, mit vár magától a mérkőzéseken és, hogy mivel foglalkozik a hétköznapi életben.
- Mióta futsalozol és hol zajlott eddigi pályafutásod?
- Körülbelül 6 éve ismerkedtem meg a futsallal Veszprémben, mikor még ott tanultam és futballoztam: az akkor frissen NB1-be feljutó 1. Futsal Club Veszprémtől érkezett egy megkeresés, amit szívesen elfogadtam és a klub színeiben játszottam le az első szezonomat. A következő idényben már a fővárosban futsaloztam, a BME csapatában és ezután kerültem kapcsolatba Póta Balázzsal és a TFSE-vel, ahol 3 szezonon keresztül játszottam Póta „mester” kezei alatt. Az évek során egyre jobb viszonyt ápoltunk, mondhatni mára egy baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Az elmúlt időben a futsal területén külön vizeken eveztünk, de a jelenlegi szezon kezdete előtt nem sokkal jelezte, hogy újra szeretne velem dolgozni, amit örömmel el is vállaltam az Újpest Futsal Club gárdájánál.
- Hogy élted át az előző fordulóbeli vereségünket?
- A kistarcsai mérkőzés nagyon keserű szájízt hagyott bennem, mert véleményem szerint nem érdemeltünk vereséget. Ha a meccs összképét nézzük, végig domináltunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk és hagytunk ki sajnos. Voltak fordulópontok, amikor magunk felé billenthettük volna a meccset, de sajnos nem éltünk velük, és az utolsó perces összeomlás pedig megpecsételte a meccs sorsát.
- Mit vársz a hétfői találkozótól?
- A Csenger ellen egy végletekig kiélezett mérkőzésre számítok. Az ellenfél egy nagyon masszív és stabil csapat. Mivel még nem vagyunk teljesen összeszokva, ezért sajnos elég kétarcú tud lenni a játékunk: hol nagyon megy a „zsuga” és szép kombinatív a játék, hol pedig akadozik a gépezet. Ha a jobbik énünket mutatjuk hétfőn - márpedig nagyon bízom benne – akkor, ha nem is könnyen, de otthon tudjuk tartani a három pontot. Nagyon kiélezett a küzdelem a bajnokságban, sok a szoros meccs, ezért nagyon fontos lenne behúzni ezt a hazai derbit!
- Mit gondolsz milyen eredményre lehet képes csapatunk a bajnokságban?
- Jellemzően szoros eredmények születnek eddig a bajnokságban, tehát egy-egy győzelemnek is nagy jelentősége van. Első körben azt mondanám, hogy a felsőházba jutás a cél, de ha kicsit továbbgondolom és idővel összeérik a csapat, a képességek alapján, ha jól jön ki a lépés a dobogó alját is el lehetne csípni. A felsőházat mindenképp várom a csapattól a többi pedig már csak rajtunk múlik.
- Mi az, amit magad elé tűztél célként a szezonra?
- A magam részéről csak annyit várok el, hogy konstans jó teljesítményt tudjak nyújtani, és akár gólokkal, akár jó játékkal segíteni tudjam, a csapatot.
- Mivel foglalkozol a mindennapokban?
- A hétköznapi életben a saját fitness stúdiómat üzemeltetem (Idol Fitness), amelyben elektrostimulációs és funkcionális edzéseket tartok különböző igényekre szabva: prevenció, rehabilitáció, erőnléti- és „hagyományos” személyi edzések. Fontosnak tartom, hogy másokkal is megszerettessem a sport, a mozgás örömét, és az ő mindennapjaik részévé is váljon a testmozgás.
- Köszi az interjút!
- Én köszönöm, és „Hajrá Újpest”!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |