U18: Balszerencsés hétvége - oda a veretlenség
U18-as csapatunk két mérkőzésen is érdekelt volt ezen a hétvégén. Az elsőt szombaton játszottuk a bajnoki címvédő Cső-Montage ellen, akiket túlzás nélkül állíthatjuk lefociztunk. Egyedül a gól hiányzott a játékunkból, az viszont sajnos nagyon, hiszen az ajtó-ablak, sőt üres kapus helyzeteket is kihagytuk. Ahogyan azt a labdarúgás iratlan törvényei "ki is mondják", büntetett az ellenfél és szinte 6 helyzetéből 4-et gólra váltva végül 4-2-re megnyerték az összecsapást. Pedig ha öttel nyertük volna a találkozót, az is hízelgő lett volna a címvédőre nézve. Bármilyen furcsa is ez az eredményt látva.
Hétfőn délelőtt kihasználva az őszi szüntetet a REAC elleni meccsünket is lejátszottuk idegenben. Két hete még jó ötletnek tűnt ez a hétfői meccs, de hétvégére világossá vált, hogy nagy bajba hoztuk magunkat, mivel több nagypályás csapat is hétfő délelőttre rakta az edzéseit. Ezért három húzójátékosunk is hiányzott a meccsről. Akik azonban ott voltak mindent beleadtak, Póta Balázs zseniális taktikát dolgozott ki az utolsó éves ifistákkal felálló REAC ellen. Sokáig vezettünk Csömörön, de a végére teljesen elfáradtunk, és az addig szenzációsan védő Tóth Marcell kapus sem védhette a harmadik hazai találatot, amely két perccel a vége előtt érkezett. Mindössze két percig álltunk hátrányban a mérkőzésen, de sajnos ez a végén volt, így 3-2-re elvesztettük a találkozót. A REAC ezzel a győzelemmel a tabella élére állt.
Póta Balázs és a srácok remek munkát végeztek mindkét találkozón, ezúttal a kicsi plusz és egy kis szerencse hiányzott.
Így a jó kezdés után ezen a hétvégén némileg megtorpantunk, de kis szerencsével akár veretlenek is maradhattunk volna. A csapat így visszaesett a 6. helyre, ám szoros a mezőny, még nagyon az elején járunk a bajnokságnak, a játék pedig határozottan bíztató volt mindkét mérkőzésen.
U18, Nyugati-csoport, 3. forduló:
Újpest FC-220Volt - Cső-Montage 2-4 (1-2)
Budakalász, 40 néző.
Gólszerzőink: Katona (2),
Jegyzőkönyv
U18, Nyugati-csoport, 4. forduló:
REAC - Újpest FC-220Volt 3-2 (1-1)
Csömör 20 néző: V: Dévényi, Ribény, Soós
Gólszerzőink: Flaisz, Szöllősi
Jegyzőkönyv
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |