Három győzelem után a derbin nem tudtunk pontot szerezni
NB II. Keleti csoport, 12. forduló:
Újpest FC-220Volt - FTC Fisher-Klíma 1-4 (1-1)
Budakalász, 300 néző. V: Wittner, Ibriksz, Szabó D.
Gólszerzőnk: Szabó Zs.
Közel telt ház várta a csapatokat a 4. Futsal Derbyn, aminek ezúttal a Budakalászi Sportcsarnok adott otthont. Három győzelem után fogadtuk a Ferencvárost, ráadásul hosszú kihagyás után visszatért csapatunkba kapitányunk, Szabó Zsolt, így bizakodva vártuk a rangadót.
Az első percek a vendégek fölényét hozták. Kétszer is megdolgoztatták a kapunkban Horváth Gerit, de kapusunk mindkétszer magabiztosan védett. Az első helyzetünkre az 5. percig kellett várni, ekkor Horváth L. lőtt a kapu mellé. Nem sokkal később Bita lőtt egy szabadrúgás után kapufát, majd a kipattanó utáni lövést újra Horváth hárította.
10 perc után időt kértünk, de ezután előbb újra a vendégek veszélyeztettek. Roni lőtt kapufát, majd a túloldalon Szabó Zsolt került helyzetbe, de Tóth Gyula védett. A 15. percben Szabó Zs. lőtt újra, de nem talált kaput, míg a túloldalon Temesi lövését védte bravúrral Horváth.
A 17. percben megszerezte a vezetést az FTC. Bita passzolt a védők közül kilépő Roninak, aki ellőtte a labdát Horváth mellett. (0-1)
A gól utáni perceket megnyomtuk, és sikerült is egyenlíteni. Szabó Zsolt harcolt ki szabadrúgást az ellenfél kilences vonalán, majd ő is állt a labda mögé és a kapu bal felső sarkába bombázott. (1-1)
Szünet után sajnos egy figyelmetlenség és Öreglaki a védőnk takarásában lőtte ki a hosszú alsót. (1-2)
A kapott gól után újra helyzeteket tudtunk kialakítani, de előbb Szabó Zs. labdaszerzés utáni lövését védte Tóth, majd Póta ment el a baloldalon, jó centerezését azonban Szabó Zs. újra a kapusba vágta. Ekkor volt 4-5 percünk, amikor csak kapusuknak köszönhették a zöld-fehérek, hogy nem egyenlítettünk.
A 31. percben aztán megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek és egy kontrát követően Öreglaki balról szépen emelt a kapunkba a kifutó Horváth felett. (1-3) Sőt egy perc múlva újra a két évvel ezelőtti NB I-es gólkirály került helyzetbe. Megvárta, míg Horváth eldől jobbra, majd a bal sarokba lőtt. (1-4)
A két gyors kapott gól egy kicsit megfogta a csapatunkat, de még így is helyzetbe kerültünk, de Nagy D. lapos lövését lábbal védte a volt válogatott Tóth Gyula.
Az utolsó 5 percre kapust cseréltünk és Graeser Krisztiánnak rögtön egy veszélyes lövést kellett szögletre tolni a a bal alsó sarok elöl, majd Soltész lövését is védte kapusunk.
Ekkor már nem tudtunk veszélyeztetni, és az 5 a 4 elleni játékot sem kockáztattuk meg. Végül háromgólos vereséget szenvedtünk a zöld-fehérektől, így a Ferencváros továbbra is vezeti a tabellát, míg mi a 6. helyről várjuk a folytatást.
Jövő héten is egy nehéz mérkőzés vár ránk! Az utolsó 5 találkozóját egyaránt győztesen befejező Kecskemét otthonába látogatunk hétfőn 20 órakor!
NB II, Keleti-csoport, 12. forduló:
Újpest FC-220Volt - FTC Fisher-Klíma 1-4 (1-1)
Budakalászi sportcsarnok, 300 néző. V: Wittner, Ibriksz, Szabó D.
Újpest: Horváth G. - Bakay, Kavalecz, Póta, Illovai; Cs: Szabó Zs., Nagy D., Horváth L., Péter M., Héger, Matyó, Flaisz, Graeser (k), Joó (k)
Vezetőedző: Póta Balázs
FTC: Tóth Gy. - Soltész, Öreglaki, Roni, Cseri; Cs.: Csanády, Bita L., Szabó Zs., Apatini, Temesi, Németh, Bajusz (k), Kecskés, Safar
Gólszerző: Szabó Zs. (19.) ill. Roni (17.), Öreglaki (23., 31., 32.)
Sárga lap: Szabó Zs, ill., Öreglaki
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |