Utánpótlás hétvége: 6 meccs, 4 győzelem, 2 vereség
Mozgalmas hétvéget zártak az Újpest FC-220Volt utánpótlás csapatai. Szombaton az U13-as, és az U18-as csapatunk szerepelt, vasárnap pedig az U15-ös bajnokságban voltunk érdekeltek.
Az U13-asok a 3 mérkőzést két győzelemmel fejezték be, az U18-as csapatunk szintén nyert, az U15-ösök pedig 1 győzelem mellett egyszer hagyták el vesztesen a pályát. Lássuk részletesebben!
Tartva az időrendi sorrendet, az U13-as társaság három mérkőzésen volt érdekelt. Íme az eredmények:
Újpest FC-220Volt - CSHC 9-4 (6-2)
Gólszerzőink: Bádonyi Cs. (3), Vass (2) Szilva Máté, Baráth, Herczeg, Lehel R.
Grund FC - Újpest FC-220Volt 5-2 (3-2)
Gólszerzőink: Herczeg, Bádonyi
Újpest FC-220Volt - RKSK 14-1 (7-0)
Gólszerzőink: Baráth (5), Lehel (4), Szilva Máté (2), Bádonyi (2) Tusák
Két játéknap után a 3. helyen állnak a csoportban Sós László tanítványai. Ezen a hétvégén fejeződnek be a küzdelmek
Gólösszefoglaló a tornáról:
Este a nagypályás derbi előtt pályára lépett U18-as csapatunk is. Póta Balázs vezette fiatalok egy igen izgalmas mérkőzést játszottak a Tihany ellen. Már 4-0-ra is vezettünk ahol 5-4-re fordított a vendég csapat. Végül az időkérés megtette hatását, visszavettük a vezetést és 8-5-ös győzelmet arattunk. Utolsó gólunkat a kapusunk szerezte.
Újpest FC-220Volt - Tihany FC 8-5 (4-2)
Gólszerzőink: Rácz O. (3), Kovács D. (2), Turai (öngól), Edőcs D., Tóth M.
U18-as csapatunk a középmezőnyben, a 9. helyen található a májusig tartó bajnokságban.
Vasárnap a Tyukász Péter írányította U15-ös csapat a továbbjutásért is esélyes CSHC ellen lépett pályára. Ez az U15-ös csapatunk többnyire a korosztályuknál fiatalabb játékosokból állnak. Ennek ellenére sokáig partiban voltunk a CSHC-vel végül 13-3-as vereséget szenvedtünk. A második meccsen aztán 17-1-re nyertek a fiatalok a Mészöly Focisuli együttese ellen.
CSHC - Újpest FC-220Volt 13-3 (6-2)
Gólszerzőink: Szilva Máté (2), Baráth
Újpest FC-220Volt - Mészöly 17-1 (5-0)
Gólszerzőink: Szilva Máté (5) Baráth (3), Herczeg (4), Szilva Milán (3), Kovács M. (2)
Csapatunk 4. helyen fejezte be a csoport küzdelmeit !
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |