Póta Balázs: Megjósolhatatlan a rájátszás kimenetele

Ma számunkra is megkezdődik az NB II-es keleti-csoport felsőházi rájtászása, ahol a végső győztes az NB I-be való jutásért játszhat. Ezt korábbi cikkünkben részletesen leírtuk. Most a vezetőedzőnket Póta Balázzsal - aki egyben a csapat erőssége is játékosként - arról kérdeztük milyen reményekkel és elvárásokkal tekint az előttünk lévő tavaszi időszakra.
Hátradölhetnénk már most is, hogy a célt teljesítettük, de én szeretnék minden sorozatot megnyerni és ez a felsőházi rájátszással sincs másképp! A dobogó a cél, de az már a többi csapaton is múlik, hogy sikerül-e, hiszen az alapszakaszról hozott pontok miatt hátrányból indulunk.
- Mennyire nehezíti a helyzetet, hogy télen meglehetősen nagy jövés-menés volt a keretben? Sok az új játékos ismét.
- Menet közben sokat változott a csapatunk kerete is, volt aki munkahelyi vagy iskolai elfoglaltság, nagypálya miatt nem tudta vállalni és volt olyan is aki egyszerűen nem hozta magát, ahogyan kellett volna, de eközben jöttek új játékosok is, nem is rossz nevek, úgy hogy bizakodóak vagyunk. Ennek tükrében azt mondanám bármi megtörténhet, el is kaphatunk egy nagy sorozatot, de az is előfordulhat hogy bukdácsolunk majd a rájátszásban, ez azon múlik, hogy mennyi munkát teszünk bele az edzéseken és mennyire leszünk ott fejben a ki-ki meccseken.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |