U18: Vereséggel fejeztük be a bajnokságot
U18, Nyugati csoport, 24. forduló:
Újpest FC-220Volt - 5 Stars 2-14 (1-3)
Budakalászi Sportcsarnok 30 néző.
Gólszerzőink: Müller Dániel, Ángyán Richárd
Ma befejeződtek a küzdelmek az ifi bajnokságban is. Az néhány hellyel előttünk álló 5 Stars csapatát fogadtunk, akik az utóbbi időben lefelé szálló ágban voltak, mi pedig felfelé, így joggal bízhattunk az eredményes szezonzárásban. Némileg csökkentette az esélyeinket, amikor kiderült, hogy Zuigéber Ákosék is eljöttek a mérkőzésre a vendégeknél, akik az U17-es EB alatt értelemszerűen nem szerepelhettek.
Sajnos nem bírtunk a három MTK-sal felálló érdiekkel, s bár az első félidőben 1-0-ra vezettünk, a második játékrészre már 3-1-es vendég előnnyel fordultak a csapatok. Reményt adhatott, hogy az első gólt itt is mi szereztük, ám ezután átgázolt rajtunk a vendég csapat, amíg ők nagyon jó százalékkal használták ki a helyzeteiket, mi szinte az üres kapusat se tudtuk. A vége 2-14 lett, Zuigéber Ákos (6) és Kata Mihály (5) - aki szintén megjárta az EB-t - összesen 11 találatot hozott össze a kék-fehér különítményből. Gratulálunk nekik a mai, de főleg az EB-n nyújtott szereplésükhöz! Góljainkat Müller Dániel és Ángyán Richárd szerezték.
Érdekesség, hogy a köztudottan újpesti családból származó lila-fehér érzelmű srácot 1,5 éve egyesületünk leigazolta, ám az MTK vezetése nem engedte, hogy lila-fehérben futsalozhasson, ezért kénytelen volt más csapatot keresni magának, így kerülhetett Érdre.
U18-as csapatunk így 11. helyen fejezte a bajnokságot, s bár nagyon jól indult számunkra a szezon, kiemelt bajnokságban szereplő játékosainkat idő közben nem engedték futsalozni, így év elején újjá kellett szervezni a csapatot, amely a szezon végére kezdett csak kialakulni. Csapatunk házi gólkirálya Rácz Olivér lett 16 találattal a 13 Edőcs Dánielt megelőzve. Jövőre ennél sokkal jobbak lehetnek a srácok ha összeszoknak.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
5.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
6.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |