Kulcsár Gábort az NB I-ből igazoltuk
Ez a hét sem múlik el új igazolás, játékos bemutatása nélkül. Kulcsár Gábor az elmúlt két évet az NB I-es Aramis csapatánál töltötte. Bár nem volt nagy gólvágó, viszont stabil csapattagnak bizonyult, Az előző szezonban 27 bajnoki mérkőzésen (és egy kupán) is pályára lépett az Aramisban, amelyeken 3 gólt ért el. Az azt megelőző évben 21 mérkőzésen 2 gól szerepelt a neve mellett a legmagasabb osztályban illetve további két kupa meccs. Póta Balázs sokat vár tőle, hiszen még mindig csak 22 éves, de már kellő NB I-es rutinnal rendelkezik.
Kulcsár Gábor:
- Nagyjából 2 évvel ezelőtt kerültem a futsal világába, és rögtön az NB1-es Aramis csapatában szerepelhettem, ahol már közel félszáz meccset játszhattam. Nagy örömmel jövök Újpestre, tele vagyok ambícióval. Jól éreztem magam az Aramisnál, de 14. kerületi lakosként, meglehetősen kiesik nekem területileg, ezért is került szóba az Újpest, ahová nagy örömmel jövök. Jókat hallottam az egyesület vezetésről, Póta Balázzsal pedig már játszottam együtt, nagyjából ismerem a futsalról alkotott filozófiáját. Elnyerte a tetszésemet a klub, mind rövid, mind hosszú távú elképzelései, fejlődési törekvései. A befektetett munkában hiszek, és erre, adottnak tűnik minden. Remélem Újpesten egy új futsal fellegvár alakulhat ki és ennek szeretnék a részese lenni. Célom, hogy a csapat által kitűzött célokat megvalósítsuk, futsalt játsszunk. Bár sok fiatal van a csapatnál ami rejt magában némi kockázatot, de bízom a dobogó elérésében. Igyekszem gólokkal és jó játékkal meghálálni a bizalmat.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |