Véget ért a futsal tábor
Ezen a héten július 8-12-ig szerveztük meg szokásos nyári táborunkat, amely immáron az 5. volt a sorban. Ebből a 3. alkalommal adott otthont a Budakalászi Sportcsarnok, amely még mindig kitűnő választás, hiszen a létesítmény maga is nagyszerű, amelyet a közelben lévő Omszki tó még tovább fokoz. A srácok napi két edzéssel, sok futsal képzéssel gazdagodtak, de a szabadidős pihenést is aktívan tudták tölteni, hiszen tó körüli séta, csocsózás vagy éppen ping-pongozási lehetőség is akadt.
Összesen 38 gyerek fordult meg a táborban, és öt edző, akik közül Póta Balázs, Kavalecz Márk és a felnőtt csapatból a tábort segítő Péter Mátyás állandó személyek voltak, Tyukász Péter az első két nap, Szabó Tibor pedig az utolsó 3 nap vállalt szerepet a táborban. Szerdán délelőtt az Újpest Football Club vendégei voltunk, ahol stadiontúra alatt a srácok megtekinthették a VIP helységeket, az öltözőket, a bemelegítő termet, a játékoskijárót és a klubházat magát. A stadionlátogatás után pedig közösen
megtekintették a felnőtt csapat edzését, amely után megannyi fotó készülhetett Litauszkiékkal.
Bár a tábor utolsó napjára strandolás volt betervezve a Lupa Beach-en, akik vezetősége készségesen fogadott is volna minket - ezt ezúton is köszönjük nekik (!!) - ám sajnos az időjárás nem volt hozzánk kegyes, az esős idő miatt ez elmaradt. Délelőtt még edzés, illetve vetélkedős edzések, délután pedig már szabad program, kiskapus focis játékokkal, lábtenisz derbikkel zárult a hét.
Köszönjük a szülőknek a belénk vetett bizalmat, reméljük sok újat és sok jó élményt szereztek a fiatalok. Találkozunk ősszel, amikoris kezdődnek majd az edzések, illetve a korosztályos bajnokságok.
Aki szeretne hozzánk csatlakozni, azok felé az ajtónk nyitva áll, 8-9 éves kortól várunk minden futsalozni vágyót, hiszen U11, U13, U15, U17, U20-as korosztályokban is indítunk csapatot a következő bajnoki évadban.
További sok-sok képet láthattok tábor fotóalbumában a facebook oldalunkon.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |