Edzőmérkőzés: Csak 3-2-es vereség a Dunaferr ellen
Nyáron a felkészülési időszakban a Dunaújváros vendégei voltunk, most csütörtökön este pedig mi fogadtuk Fehér Zsolt csapatát. A 2x35 perces futó órás mérkőzésen Póta Balázs nem számíthatott Horváth Lászlóra, illetve a kapuban Horváth Gergelyre. A többiek azonban rendelkezésre álltak és lehetőséget is kaptak. Dohány Dominik is újra a felnőtt csapatban védhetett, illetve brazil légiósaink is lehetőséget kaptak, akiknek a leigazolása miatt már csak néhány napot kell várni és letelik a 30 napos várakozási idő. Vitor Luizt és Wesley Alvest majd annak rendje szerint be is mutatjuk a szurkolóknak.
A tegnapi mérkőzésről: a kapuban Tyukász Péter kezdett, és az első félidőt nagyjából az első két sorunk játszotta végig. Természetesen főleg a vendégcsapat volt kezdeményezőbb, de a mieink előtt is adódott lehetőség. Talán kevesebb, mint a piros-fehérek előtt, de ez így természetes. Az egyetlen gólt, ami ebben a félidőben született, szabadrúgásból érték el a vendégek, amely a hosszú alsó sarokban kötött ki a félidő vége felé. A második játékrészben "Dédé" azaz Dohány Dominik kapott lehetőséget, illetve az első félidőben nem szerepelt játékosok közül mindenki játszott a mérkőzésen. A második gól meglehetősen peches volt: egy hazagurításnál kapusunk talpa alatt átcsúszott a labda, amely a kapuban kötött ki. Nem sokkal később egy hátul talp alá beragadt labda után kettő az egyben vezethették a játékszert a vendégek a kapusunkra, amelyet ki is használtak. A gól után rögtön egy szép támadást követően Nagy Tamás szépített. A meccs utolsó 10 percében mindkét csapat gyakorolta az 5 a 4 elleni játékot. Gólt a mieink szereztek belőle, igaz úgy, hogy éppen a Dunaferr támadott, Bakay labdát szerzett, majd egész pályáról teli csűddel a hálóba emelt.
Jó kis meccs volt, nagy irammal és sportszerű játékkal, minden játékosunk jó teljesítményt nyújtott, illetve kapusaink is jól védtek, mégis úgy érezhettük magunkat a meccs után, hogy legalább 2 találatot ajándékoztunk a vendégeknek. Mindkét csapat és edző sok tapasztalatot szerezhetett. Köszönjük a Dunaferrnek a mérkőzést, sok sikert kívánunk nekik a bajnoksághoz.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |