Utánpótlás hétvége: U13 és az U11 játéknapok
Ezúttal "csak" két korosztályunk lépett pályára ezen a hétvégén, és ezúttal mindkettőt Tyukász Péter vezette. Szombaton a saját korosztályával kezdett, azaz az U11-el, vasárnap pedig az eggyel idősebbekkel tehát az U13-al szerepeltek két-két meccsen.
Mindkét korosztálynak 1 győzelem és 1 vereség lett a mérlege a hétvégén.
U11-es csapatunk első meccsét az ÚFC ellen játszotta, akik óriási meglepetésre a játéknap első mérkőzésén legyőzték az éllovas Rubeola csapatát, akik ráadásul rendezőjük is voltak a tornának. Tyukász Péter csapatát ez azonban nem zavarta meg és Szieber Bence két góljával már 2-0-ra is vezettünk a félidőben, amelyre végül csak egy válasz jött a második 20 perc alatt, így 2-1-es győzelmet arattunk. A második meccsen a Csömör mögött szintén kimagaslóan jól teljesítő Tápió várt minket. Ez a meccs már nem sikerült olyan jól. Négy perc elteltével már 3-0 volt az állás. A rossz kezdés után időkérés következett, amely jótékonyan hatott a srácokra. Végül 5-1-es Tápió győzelemmel ért véget a találkozó. A csapat a 4. helyen áll, de a CsakaCsel csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előz meg minket.
U11, A2-csoport
Újpest FC-220Volt - ÚFC 2-1 (2-0)
Gólszerzőink: Szieber (2)
Jegyzőkönyv
Tápió - Újpest FC-220Volt 5-1 (4-1)
Gólszerzőnk: Batu
Jegyzőkönyv
Az U13-as csapatunk még sajnos nyeretlen volt a játéknap előtt, de idáig mindig foghíjasan tudunk csak kiállni az elmúlt 3 játéknapra. Ez volt az első, amikor az amúgy sem túl hosszú játékoskeretből mindenki rendelkezésre állt. Az első meccsen a Csakacsel ellen sikerült is 2-1-es győzelmet aratni, amely lehetett volna nagyobb gólarányú is valamivel ha a helyzeteinket értékesíteni tudjuk. A második meccsen az addig száz százalékosan teljesítő Dunakeszi csapata volt a mieink ellenfele. Itt csak a tisztes helytállás lehetett a mieink célja, a Dunakeszi ugyanis még gólt sem kapott az addigi 6 mérkőzésén. Nos, szerencsére csapatunk megtörte ezt az amúgy megsüvegelendő sorozatot, és bár a 8-1-es vereség külső szemlélőnek sok lehet, látva a csoport és a csapatok erőviszonyait, elmondhatjuk, hogy a Dunakeszinek ez volt a legszorosabb meccse eddig, és az első kapott gólja is. (gólkülönbségük 75-1, 7 mérkőzésen). A csapat így a 4. helyen áll a táblázaton 2 pontra a dobogótól.
U13, A2-csoport:
CsakaCsel - Újpest FC-220Volt 1-2 (0-1)
Gólszerzőnk: Sándor M., Tusák
Jegyzőkönyv
Újpest FC-220Volt - VSE Dunakeszi 1-8 (0-4)
Gólszerzőnk: Sándor M.
Jegyzőkönyv
Jövő héten nem rendeznek utánpótlás fordulót a halottak napja miatt.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |