Gólgazdag edzőmeccs az NBI-es Kecskeméttel
Tekintettel arra, hogy csapatunk a jövő hétfői fordulóban szabadnapos, csütörtökre edzőmérkőzést kötött le a szakmai stáb, ahol a tavaly még velünk azonos csoportban és osztályban szereplő Scoregoal Kecskemétet fogadtuk az új UTE csarnokban. A mérkzés 3x25 percig tartott, és igen gólgazdag is lett. Az első etapot 3-2-re nyertük, a másodikat talán 4-0-ra elvesztettük, a harmadik játékrészt pedig mi nyertük magabiztosan, így alakult ki a 9-8-as kecskeméti győzelem. A találkozó jó célt szolgált mindkét csapat számára. Örömteli, hogy az utóbbi időben gólszegénységgel küzdő csapatunk nyolcszor is mattolta erősebb riválisa kapuját, ugyanakkor ismét kicsit aggasztó, hogy a második játékrészben, akárcsak a korábbi meccseken gólra gólt kaptunk és megroppantunk a mérkőzésen belül. Ahhoz, hogy a jövőben eredményesen tudjuk szerepelni ezt mindenképpen ki kell küszöbölni a játékunkból.
A csapatban 4 gólig jutott az a líbiai Hassan Aribi, akinek leigarolása már folyamatban van, remélhetőleg december 23-án be is mutatkozhat a csapatban. A korábbi líbiai utánpótlás válogatott játékos már egy ideje Magyarországon él, a futsallal most ismerkedik, ám láthatóan jól fekszik neki ez a sportág. Reméljük komoly erősítést jelent a leigazolása. Rajta kívül lejár a 30 napos átigazolási türelmi idő a 19 éves szintén brazil Vitor Luiznál is, aki már nyár vége óta velünk edz, ám az MLSZ átigazolási osztályának figyelmetlensége miatt hónapok óta várunk a játékengedélyére. Ő nem csak a felnőtt, hanem az U20-as csapatunkat is erősíteni tudja majd ugyanis , nagyon ügyes, tehetséges játékosról van szó.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |