Póta Balázs: A második félidei játék bíztató volt!
A hétfői mérkőzés volt zsinorban a 3. hazai találkozónk, amelyet meg tudtunk nyerni. A Mád és a Csenger után ezúttal a Gyöngyös ellen. Félidőben pedig nem így nézett ki a dolog, hiszen két góllal is vezetett az ellenfelünk. A szünetben azonban sikerült rendezni a sorokat. Póta Balázsnak nincs könnyű dolga, hiszen a télen ismét több új játékos kell beépítenie a csapatba, és egyáltalán a sportágba is, amely sokszor nem megy zökkenőmenteen. Vezetedzőnk így értékelte a látottakat.
Póta Balázs:
- Örülök, hogy nyerni tudtunk, de a játék képével nem vagyok elégedett. Látszódott még az összeszokotlanság az első félidei játékunkon. Az érkező játékosok előrefelé már jók, védekezésben azonban még vannak hiányosságok, amelyen az összeszokottsággal és sok munkával tudunk majd javítani. A második játékrészre viszont tudtunk váltani, ami pozitívum, akkor stabilak voltunk és a 4-0-ás második félidei eredmény nagyon bíztató. Sokszor magunknak tesszük nehézze ezeket a találkozókat, de a lényeg most a 3 pont volt. Van 4 meccsünk az alapszakaszból ezekből a találkozókból jól kell kijönnünk, tanulni a hibákból, minél jobban összeszokni, hogy a rájátszásra élesek és ütőképesek legyünk. Köszönjük a nézőinknek, hogy velünk tartottak hétfő este, próbálunk még sok boldog percet okozni nekik a jövőben is. Hajra Újpest!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |