21. forduló: Gól nélkül maradtunk a Kartal otthonában
NB II, Keleti-csoport, 21. forduló:
Kartal - Újpest FC-220Volt 3-0 (1-0)
Kartal, Kovács László Sportcsarnok, 150 néző
V: Tamási, Zsarnóczay, Strehó
Gyakorlatilag az előző mérkőzés keretével érkeztünk a találkozóra. Egyedül Matyó Máté csatlakozott a csapathoz. Míg a sérültek listáján ezúttal csak Hassan Aribi volt, már a lelátón ült új brazil játékosunk Lucas Borges, de Horváth László hiányát továbbra is megérzi a csapat.
Nagy lendülettel kezdtek a csapatok. Az első lehetőség előttünk adódott. Apatini lövése lepte meg kishíján a hazai kapust, de még szögletre tudott menteni. A túloldalon azonban egy rossz védekezésünket Roni Ribeiro használta ki, amikor is szemben a kapuval egyedül maradt.(1-0) A félidő hátralévő részében mindkét oldalon a távoli lövésekkel próbálkoztak a csapatok, de a kapusok remekül védtek. Dohány Dominiknak volt több dolga, többször is bravúrral védett. Egy igazán nagy helyzetünk volt, amikor hárman is ott voltunk az ellenfél hatosánál, de addig tologattuk a labdát, míg végül Apatini lövésébe beleléptek.
A második félidőben nem volt idő arra, hogy kialakuljon hogyan is akarunk egyenlíteni, mert Rajz Miklós egy 12 m-es szabadrúgást a jobb alsó sarokba bombázott. (2-0) A kapott gól után próbáltuk többet birtokolni a labdát, de kívülről úgy tűnt nem elég gyorsan járatjuk a játékszert, így a hazai védelem mindig le tudta reagálni a dolgokat.
Legnagyobb lehetőségünk egy 5 a 4 elleni játéknál adódott, de a kapu elé lőtt labdába Póta nem tudott olyan mértékben beleérni, hogy az a kapuban kössön ki. Aztán viszont a kapus nélküli játék lett a vesztünk, amit egy labdavesztés után Roni Ribeiro használt ki egy üres kapus találattal. (3-0)
Összességében kevés lehetőségünk adódott. A hazai csapat nem sok teret engedett játékosainknak. Ezúttal nem volt senki, aki felpörgesse a csapatot, így megérdemelt kartali siker született. Ezzel a vereséggel elvesztettük az esélyét, hogy a második helyen kezdjük a rájátszást. Említést érdemel még a játékvezetés is, amely kiválóan, szinte észrevétlenül vezette le a mérkőzést.
Az utolsó alapszakaszbeli fordulóban, jövő hétfőn az MVFC második csapatát fogadjuk, és hazai jó mérlegünk megtartása a cél, és hogy amennyire lehet jó pozícióban várjuk a folytatást.
Póta Balázs is értékelte a találkozót:
- Talán időben jött az ébresztő, hogy még keményebben kell dolgoznunk, ha szeretnénk valamit ebben a bajnokságban elérni. Nagyon szoros az élmezőny a tabellán, szeretnénk most már a 4. helyünket megtartani. Nehéz, kellemetlen meccsek ezek. Fizikálisan a Kartal a csapata erős, sokszor úgy éreztem belülről, mintha kicsit meg lennénk illetődve és nem éreztem ezen az estén az átütőerőt a játékunkban. Sok edzésre és egy kis időre van szükségünk hogy jó csapat legyünk, de most csak 3 hónapunk van arra, hogy a felsőházi rangadókból jól jöjjünk ki. Ennek megfelelően erősítünk folyamatosan és dolgozunk, hogy mindenkinek méltó ellenfelei lehessünk. Hétfőn szüksegünk van a Berettyoújfalu ellen a nézőinkre, fontos mérkőzés lesz nekünk és a győzelem a cél! Hajrá Újpest!
További eredmények a fordulóból:
Nyírbátor - Mád 6-1, MVFC Berettyóújfalu II. - Kistarcsa 4-6, MEAFC - Kincsem 3-7, UTE - Csenger 4-3
Jegyzőkönyv
NB II, Keleti-csoport, 21.forduló:
Kartal SE - Újpest FC 3-0 (1-0)
Kartal, 150 néző. V: Tamási Patrik, Zsarnóczay Tamás, Strehó Erik
Kartal: Somogyi - Szabó Zs., Gerebenics, Roni, Rajz; cs: Gregus, Barabás, Nagy G., Torda, Földi, Szabó R.
Játékosedző: Roni Ribeiro Da Silva
Újpest: Dohány - Kavalecz, Bakay, Apatini, Póta; cs: Kulcsár, Bálint T., Vitor, Wesley, Hajnal, Nagy T., Németh M., Matyó M.
Vezetőedző: Póta Balázs
Gólszerzők: Roni (4., 36.), Rajz (22.)
Sárga lap: Gerebenics (38.)
Piros lap: -
A mérkőzés videós összefoglalója megtekintehtő youtube csaronánkon.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
5.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
6.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |