U17-U20: mindkét csapatunk kikapott
Ezen a hétvégén csak U17-es és U20-as csapatunk lépett pályára, mindkettőnél az Aramis csapatait fogadtuk ezúttal Budakalászon. Az U17 sokáig partiban volt a bajnokságot vezető zöld-fehér-feketék ellen, az U20 pedig sokáig vezetett is, de a mérkőzés a hajrában a vendégek fordítottak.
Kezdjük a kisebbekkel, akik a rossz kezdés után 4-3-ra feljöttek a szünetre, így is vonultak pihenőre. A 33. percben azonban Gyarmati Balázst kapusunkat kiállították - egyértelműen túlzottnak tekinthetően - amely megpecsételte a sorsát csapatunknak, hiszen cserekapus nélkül álltunk ki a mérkőzésre. A végeredmény 8-3 lett a vendégek javára. Mindazonáltal játékban sokat lépett előre az U17-es csapatunk, még ha ez eredménnyel egyelőre nem is párosul. Szieber Martin két gólja mellett még Szabó József volt eredményes. Tegyük hozzá gyorsan, az Aramis 19 pont előnnyel áll az első helyen, mindössze egy vereséggel.
U17, Nyugati-csoport, 15.forduló:
Újpest FC-220Volt - Aramis SE 3-8 (3-4)
Budakalász, 50 néző.
Gólszerzőink: Szieber (2), Szabó J.
Jegyzőkönyv
Az U20-as bajnokságban sem készülhettünk sokkal könnyebb meccsre, hiszen a vendégek itt is a 2. helyen állnak, ráadásul több mint egy sornyi kiváló játékosa hiányzott csapatunkból Póta Balázsnak. Sérülés miatt nem lehetett a keret tagja Buzás László, Vitor Luiz, Ángyán Richárd és a frissen igazoltak közül Szrnka Benedek és Égető Márk. Akik ott voltak a csapatban, azok viszont erőn felül teljesítettek, Nagy Tamás góljával gyorsan vezetés szereztünk, amely után aztán Dohány Dominik sokáig tartotta a csapatban a lelket remek védéseivel. A szünetben előnnyel fordultunk, majd a második félidő első percében egy sarokrúgás utáni kontrából kiegyenlített a vendég csapat. A folytatásban többször is vezetést szerezhettünk volna újra, legközlebb ehhez Nagy Tamás kapufájánál jártunk, ám a 37. percben a sok kihagyott lehetőség megbosszúlta magát és ismét egy kontra után ugyancsak Tóth Dávid volt eredményes a vendégek közül. A hajrára a kapuslehozatal sem jött be, így 1-3 lett a mérkőzés végeredménye.
U20, Nyugati-csoport, 15.forduló:
Újpest FC-220Volt - Aramis SE 1-3 (1-0)
Budakalász, 50 néző.
Gólszerzőnk: Nagy T.
Jegyzőkönyv
Ezen a héten szombaton a Rubeola vendégei leszünk, vasárnap pedig folytatódik az U15-ös bajnokság illetve az U13-as Téli Futsal Kupa középdöntőit is ekkor rendezik, ahol Tyukász Péter csapata a Kispest, a Dalnoki és a Mészöly Barca Académia ellen szerepelhet.
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 8.forduló:
május 12. Hétfő
Nyíregyháza - Újpest FC
Continental Aréna
Nyíregyháza, 18:00 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 8 | 22 | 25 | 25 |
2 | Kecskemét | 8 | 20 | 3 | 20 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 17 | 9 | 18 |
4 | Nyíregyháza | 7 | 17 | -1 | 12 |
5 | Haladás | 7 | 16 | -26 | 8 |
6 | Újpest FC | 7 | 13 | -10 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.28.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
16 gólos: Czerman Márk (3)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
14 gólos: Lucas Moreira (4)
8 gólos: Östör Martin (2)
7 gólos: Vas Ádám (3)
5 gólos: Sipos Gergő (5)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
12 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.04.28. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 108/37 |
Lucas Moreira | 80/36 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 50/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 29/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 26/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |