Edzőmérkőzés Kecskeméten
Hétfőn este a bajnoki szünetet kihasználva edzőmérkőzést játszottunk, ahol az NB I-es Scoregoal Kecskemét vendégei voltunk. A kétszer 20 perces normál játékidő és menet szerint zajló mérkőzésre meglehetősen sok játékosunkkal nem kalkulálhatott Póta Balázs, többen sérülések, betegségek miatt. Hiányzott Hajnal, Hassan, Apatini, Vékei, Nagy T., Kőrösi és Horváth L., másfél sornyi meghatározó játékos. Ott voltak Tyukász és Dohány a kapuban, mezőnyben pedig Kulcsár, Bálint, Németh, Matyó, Póta, Kavalecz, Bakay, Borges, Klaiver, Vitor és Wesley, tehát így is azért két mezőnycserével utaztunk. A hazaiaknál pályára léptek a bajnoki mérkőzésen még nem szerepelt légiósaik, két szerb és egy ukrán futsalos. A mérkőzés első percében mindjárt meg is büntettek minket az álmos kezdés miatt, ám az első pár perc után felvettük az erősebb ritmust és teljesen ki-ki mérkőzést játszottunk a kék-fehérek ellen, sőt Bálint Tibor és Németh Marci góljaival meg is fordítottuk az állást. A második félidőben egy kontra után egyenlített a hazai majd egy védelmi hiba után a vezetést is megszerezték. A mérkőzés hajrájában tudtuk fokozni a nyomást, bár láthatóan mindkét csapat fáradni látszott, de Kulcsár szép góljával kiegyenlítettünk. Már csak 9.7 mp volt hátra a mérkőzésből, az ellenfél hatosánál végezhettünk el oldalberúgást, Kulcsár lövése azonban az oldalhálóban kötött ki, a gyors kontrát pedig kihasználta a hazai csapat amellyel megnyerte a meccset 4-3-ra. A hazaiak valamennyi gólját a légiós soruk szerezte, igaz tőlünk is csak az első sor volt eredményes ezúttal. Nagy iramú mérkőzés volt, amely remélhetőleg jó főpróbát jelenthet a hétfőn kezdődő rájátszásra.
Scoregoal-Kecskemét - Újpest FC-220Volt 4-3 (1-2)
Kecskemét, 100 néző.
Gólszerzőink: Bálint T., Németh M., Kulcsár
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 8.forduló:
május 12. Hétfő
Nyíregyháza - Újpest FC
Continental Aréna
Nyíregyháza, 18:00 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 7 | 21 | 23 | 22 |
2 | Kecskemét | 7 | 20 | 5 | 20 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 17 | 9 | 18 |
4 | Nyíregyháza | 7 | 17 | -1 | 12 |
5 | Haladás | 7 | 16 | -26 | 8 |
6 | Újpest FC | 7 | 13 | -10 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.28.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
16 gólos: Czerman Márk (3)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
14 gólos: Lucas Moreira (4)
8 gólos: Östör Martin (2)
7 gólos: Vas Ádám (3)
5 gólos: Sipos Gergő (5)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
12 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.04.28. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 108/37 |
Lucas Moreira | 80/36 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 50/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 29/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 26/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |