Utánpótlás hétvége: szoros meccsen vereségek a kiemelt bajnokságban
Ez a hétvége, nem rólunk szólt, ezt el kell ismerni. Ugyanis 3 fronton voltunk érdekeltek, de sajnos mindhárom csapatunk vereséget szenvedett. Az U15 viszonylag simán, az U17 és az U20 azonban szoros mérkőzéseken - igaz előbbinél az 5 a 4 elleni játék miatt mégis simának tűnő végeredmény született.
Kezdjük az U20-as csapattal, amely félidőben még 2-0-ra vezetett a dobogón található ELTE otthonában Nagy T. és Vitor góljaival, ám végül talán a kis létszám és a sok sérült miatt a végére teljesen felőrölt bennünket a hazai csapat, akik 27. percben előbb szépítettek, majd a 34., 35., 36. percben szerzett gólokkal 4-2-re megnyerték a mérkőzést.
Jegyzőkönyv
U20, NB I., Nyugati-csoport, 18.forduló:
ELTE SE - Újpest FC-220Volt 4-2 (0-2)
G: Nagy T., Vitor
Az U17-es csapatunk remek meccset játszott a második helyen álló ELTE otthonában. Bár 3-0-ra elhúztak a hazaiak, egy öngóllal és Szabó Joci góljával feljöttünk 3-2-re. Sorsdöntőnek Baba Lionel kihagyott helyzete bizonyult, amely után gólt kaptunk. A 4-2-es eredmény, egészen a végéig nyílt volt, ám az utolsó két percben megpróbálkoztunk az 5 a 4 elleni vészkapus játékkal, amelyből nagyon rosszul jöttünk ki, végül 3 gólt is szerzett az ELTE, így az eredmény némileg csalóka.
Jegyzőkönyv
U17, NB I., Nyugati-csoport, 18.forduló:
ELTE SE - Újpest FC-220Volt 7-2 (3-1)
G: Jánk (öngól), Szabó
Kavalecz Márk U15-ös csapata több sebből vérzik sajnos idén, meglehetősen sok a sérült és a hiányzó rendszeresen, ráadásul a csapat legjobbja is távozott, így vérmes reményeink nem lehetnek a folytatásra sem, ha csak nem sikerül egy kis vérfrissítést végre hajtani rövid időn belül. A csapatot így is az U13-as bajnokcsapat keretének tagjaival feltöltve tudtuk hadra foghatóvá alakítani. A végeredmény azonban így is meglehetősen sima, 4-0-ás szünet után 11-1-lett az Airnergy ellen, gólunkat Fejős Sámuel szerezte.
U15, A csoport, jegyzőkönyv
Airnergy - Újpest FC-220Volt 11-1 (4-0)
G: Fejős Sámuel
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |