Póta Balázs: "Nagyon büszke vagyok ... a meglepetés is benne volt!"
A tegnapi Újpest RFC-220Volt - MVFC Berettyóújfalu meglehetősen hektikus és felfokozott hangulatban ért véget, ennek főbb oka az volt, hogy folyamatosan "lőtávon" belül tartottuk a vendégcsapatot, meglepve ezzel őket is, de talán még magunkat is. A labdabirtoklási arány (49-51%) és a kapura lövési statisztika (28-29) is arról árulkodik, hogy ki-ki mérkőzésre tudtuk kényszeríteni a piros-fehéreket, sőt a második góluk meglehetősen a játékvezető jóindulatán múlott. Póta Balázs ezúttal teljesen jogosan nem is fukarkodott a dícsérő jelzőkkel.
- Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, mindent megtettek a srácok annak érdekében, hogy megnehezítsük a bajnok dolgát és talán a meglepetés is benne volt a mérkőzésben. Egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet, úgy érzem partiban voltunk, sőt olykor még domináltunk is. Az első évünkben újoncként nagy dolog, de nem szabad túlértékelni sem. Lassan nekünk is meg kell szereznünk az első győzelmünket, ami majd további lökést és önbizalmat adhat. A Berettyóújfalunak gratulálok, profik voltak és kijött a tegnapi napon a fontosabb pillanatokban a rutin és a tudás különbség is. Mi azért dolgozunk a továbbiakban, hogy ezt még jobban csökkentsük. A közönségünk is fantasztikus volt, remekül hajszolták a csapatot, nagyszerű este volt! Hajrá Újpest!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
5.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
6.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |