Tyukász Péter: Mindkét csapatnak a szezon egyik legfontosabb meccse a derbi
Az elmúlt és a következő mérkőzéssel kapcsolatban rutinos kapusunkat Tyukász Pétert kérdeztük, aki idén eddig 3 bajnoki mérkőzésen kezdett Póta Balázs csapatában és ezeken mind kiváló teljesítményt nyújtott. A bajnok Berettyó ellen 3-szor, míg Kecskeméten és a Nyírgyulaj ellen mindössze egyszer kapitulált - sőt ez utóbbinál nem is az ellenfél által. "Tyuki" amellett, hogy tősgyökeres újpesti (a Szusza Ferenc Stadiontól 2 utcára lakik) a csapat rangidős játékosa is a maga 31 évével.
- Hétfőn kiváló teljesítményt nyújtottál ismét, hiszen akárcsak Kecskeméten, ezúttal is csak egy kapott góllal zártunk, hogyan értékeled az elmúlt meccset?
- A hétfői mérkőzés nagyon fontos volt a csapat számára, hiszen ezzel az első győzelemmel lélektanilag sokat léptünk előre. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük a 3 pontot, és végre a mi javunkra billent a mérleg nyelve, gondolok itt a korábbi Aramis és Kecskemét elleni mérkőzésekre, ahol csak egy hajszállal maradtunk le a pontszerzésekről. Természetesen örülök a saját teljesítményemnek is, jó érzés, hogy azokon a meccseken, amelyeken lehetőséget kaptam kevés gólt szereztek az ellenfelek, illetve boldoggá tesz az az érzés is, amikor az ellenfelek is gratulálnak a teljesítményem miatt a mérkőzések után. Mindig ez az egyik legnagyobb elismerés. Szerencsére hétfőn ez egy győzelmet jelentett a csapat számára.
- Mit vársz a derbitől?
- Egy derbi az minden sportágban derbi. Mindkét csapatnak a szezon két legfontosabb meccse az egymás elleni ütközetek. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Szerintem semmit nem jelent, hogy a Ferencváros még nem szerzett pontot, hiszen 9-10 kiváló képességű futsalossal rendelkeznek csapat szinten, akik már az NBI-ben és a magyar válogatottban is letették a névjegyüket korábban, emellett pedig hazai pályán játszhatnak. Viszont a mi csapatunkat sem lehet leírni, feljövőben vagyunk, szeretnénk győztesen elhagyni a parkettát pénteken. Abban biztos vagyok, hogy szoros és izgalmas mérkőzés lesz, remélhetőleg minél több szurkoló előtt, hiszen ez a párharc jó népszerűsítése lehet a sportágunknak.
- Milyen most Újpesten a hangulat, mennyire értünk már össze?
- Sokat javított a hétfői győzelem, mondhatjuk, hogy remek hangulatban készülünk a pénteki Ferencváros elleni mérkőzésre, bár korábban sem volt gond, elég jó közösség kezd kialakulni. Meccsről-meccsre egyre jobban összeáll a keretünk, az idegenlégiósok is egyre jobban beilleszkednek és segítségünkre vannak, bár még mindig kell idő ahhoz, hogy teljes mértékben "egyben legyünk". Be szeretnénk bizonyítani, hogy az Újpestnek helye van a bajnokság középmezőnyében és mi lenne erre jobb alkalom, mint egy derbi, amely talán nagyobb nyilvánosságot kap a többi mérkőzéshez képest. Szerintem minden csapattársam nevében mondhatom, hogy nagyon várjuk a pénteket.
A mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Kőbányai úton található Elek Gyula Sportcsarnokban (bejárat a Kismartoni útról). A belépő 500 Ft lesz és a helyszínen kapható.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |