Matyó Máté: "Felvettük az NB I ritmusát"
Hangolván a derbire újabb játékosunkat szólaltatjuk meg, méghozzá Matyó Mátét, aki a maga 26 évével már rangidősnek számít a jelenlegi keretben, hiszen nála csak a kapusunk Tyukász Péter (31) és vezetőedzőnk Póta Balázs (32) idősebb. Még a brazil légiósaink is fiatalabbak mind nála. Jól mutatja ez is, hogy Újpesten a jövő csapata épül, nem megfeledkezve persze már az idei év fontosságáról sem. Máté abból a szempontból is rangidős, hogy ő az egyik legrégebbi játékos a klub kötelékében, így két évvel ezelőtt már átélt 4 derbit, igaz azt a második vonalban.
- Milyennek érzed a csapat eddigi szereplését?
- Kevés időnk volt összeszokni, sok az új játékos, akik folyamatosan érkeztek a felkészülés alatt. Újonckent abszolút nem vallottunk szégyent eddig, megráncigáltuk az oroszlán bajszát is, gondolok itt a Berettyó elleni hazai meccsre, ahol nagyon jól ment a csapat. Aramis meccset nagyon sajnálom, mert ha berúgjuk az első félidőben a helyzeteinket akkor már ott 3 pontnak örülhettünk volna, ráadásul 4 másodperccel a lefújás előtt még azt az egyetlen pontunkat is elvesztettük ami megvolt. Kecskeméten egy küzdős meccsen maradtunk alul szinten egy góllal. Ezek mind-mind azt mutatják, hogy felvettük az NB I ritmusát. Ezek után jött a hétfői meccs, és végre sikerült begyűjtenünk a 3 pontot. Nagyon fiatal csapat vagyunk, a rutin még hiányzik, ami sokszor érződik a pályán is, de keményen dolgozunk minden héten, hogy fejlődni tudjunk és minél több győzelemnek örülhessünk.
- Mit vársz a derbitől ?
- Izgalmas mérkőzést mindenképpen, minden meccs nagyon fontos, de azt nyugodtan kijelenthetem, hogy erre ez hatványozottan igaz. Már csak azért is mert ha ismét sikerülne begyűjteni a 3 pontot felzárkóznánk a középmezőnybe. A hétfői győzelem nagy lökést adhat nekünk, sokat jelent, hogy így tudunk neki futni a mérkőzésnek, ezt a lélektani előnyt ki kell használnunk! A Fradi az első bajnoki pontjaiért küzd, biztos vagyok benne, hogy duplán motiváltak lesznek, mi pedig megígérhetjük, hogy mindent megteszünk, es a szívünket lelkünket kitesszük a pályára. Bízom benne, hogy sok néző előtt győzni tudunk a Népligetben!
- 2 éve is pályára léptél egy derbin az NB II-ben, ahhoz képest mi változott a csapatok háza táján?
- Jelentős változásokon esett át mindkét csapat, de főleg mi. Újpesten egy teljesen új gárda alakult a nyáron az NB I-es küzdelemre, az NB II-es időszakból kevesen maradtunk, akik vállaltuk a kihívást. Az új igazolások jelentős erősítést hoztak, ezáltal senki sem írhat le bennünket, ám az összeszokottság hiánya sokszor érezhető. A Fradinál is hasonló a helyzet, igaz az ő csapatuk magja már tavaly is együtt szerepelt, ráadásul már az NB I-ben küzdöttek a győzelmekért, nem is eredménytelenül. Erős keretük van, a jelenlegi helyezésük a tabellán nem tükrözi a valóságot, ez nem téveszthet meg minket. Ez más meccs lesz, mint a két évvel ezelőtti, akkor a tisztes helytállás lehetett a célunk, most pedig merészebb álmaink vannak…
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 8.forduló:
május 12. Hétfő
Nyíregyháza - Újpest FC
Continental Aréna
Nyíregyháza, 18:00 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 7 | 21 | 23 | 22 |
2 | Kecskemét | 7 | 20 | 5 | 20 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 17 | 9 | 18 |
4 | Nyíregyháza | 7 | 17 | -1 | 12 |
5 | Haladás | 7 | 16 | -26 | 8 |
6 | Újpest FC | 7 | 13 | -10 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.28.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
16 gólos: Czerman Márk (3)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
14 gólos: Lucas Moreira (4)
8 gólos: Östör Martin (2)
7 gólos: Vas Ádám (3)
5 gólos: Sipos Gergő (5)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
12 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.04.28. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 108/37 |
Lucas Moreira | 80/36 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 50/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 29/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 26/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |