A világhírű edző, Cacau az Újpest Futsal Club vendége!
A futsal világának egyik legelismertebb és legjobb edzőjét, Ricardo Sobralt, ismertebb nevén Cacau-t fogadta ma a Liszt Ferenc Repülőtéren az Újpest Futsal Club nevében elnökünk Sós László, Póta Balázs, Tyukász Péter, valamint fia ifj. Ricardo Sobral. A sztáredző valamivel több mint két hétig lesz klubunk vendége. Korábban volt a Chrudim edzője, ahol cseh aranyérmet ünnepelhetett, majd a kazah Kairat edzője, ahol többszörös kazah bajnoki címek mellett kétszeres futsal BL győztest csinált csapatából. Ezt követően a kazah válogatott edzője volt 5 évig, 2018 óta pedig Kuwait szövetségi kapitánya. Jelenleg kéthetes "szabadságát tölti", ahol tanulmányozni fogja klubunk felépítését, edzéseit, és szakmai tanácsokkal segíti a fejlődésünket. Óriási elismerés és lehetőség ez mind klubunk, mind a magyar futsal szempontjából. "Azért jöttem, hogy segítsek a klubnak. A fiam Rjcardo remek tapasztalatokat mondott idáig, minden mérkőzést láttam az interneten és mondhatom, hogy jó irányba halad a csapat, még ha az út elején is tart. A játékosok tudása rendben van, elsősorban mentálisan kell profibb hozzáállást elsajátítania mindenkinek. Bízom benne, hogy a jövőben egy szakmai együttműködés által még sikeresebbé tudjuk tenni a klubot!" - mondta a sztáredző.
Amint nagyobb magyarországi tapasztalatokat szerez a tréner természetesen egy bővebb interjú is olvasható lesz a honlapunkon.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |