Zárt kapuk mögött a Dunaújvárost fogadjuk
Hétfőn este a Dunaferr látogat Újpestre, amellyel megkezdődik az alapszakasz második köre. A 20.45-kor kezdődő mérkőzés a kormány döntése értelmében zárt kapuk mögött zajlik majd. Remélni tudjuk csak, hogy ez az állapot nem tart sokáig, hiszen a sport nézők nélkül mit sem ér, ám most első az egészség. Ráadásul csapatunk a második körben hat alkalommal is hazai pályán szerepel majd a 9 fordulóból. Azonban online stream segítségével élőben követhető lesz a mérkőzés youtube-n. A két csapat augusztus 28-i mérkőzésén az első fordulóban 3-0-ás hazai siker született, igaz végig ki-ki mérkőzést játszottak a felek, s bár az első félidőben 1-0-ra vezetést szerzett a Dunaújváros, a vészkapus játékig ez így is maradt, amikor is üres kapus góllal biztosította be a győzelmet a piros-fehér alakulat. Akkor még nem léphetett pályára csapatunkban két légiósunk sem Ricardo Lineker és Ricardo Sobral sem, sőt Lucas Moreira is 5 napos karantén és edzés nélkül tudott a csapat rendelkezésére állni.
Ezúttal teljesen más mérkőzés várható, márcsak azért is, mert a vendégeknél sajnos kb. 1,5 hete megkongatták a vészharangokat a főszponzor kiválása miatt, így a profi játékosaikat szélnek eresztették és a fiataljaikkal folytatják a szezont.
Póta Balázs csapatában azonban mindenki harcra kész, s bár Nehéz Krisztián még értelemszerűen sérült a lábközépcsont törése után, Varsányi Áron azonban már visszatér a csapatba! Szinte mindenki hadra fogható tehát és várhatóan a játékosoknak plusz motivációt jelent, hogy az Újpest Futsal Club delegáltjaként a helyszínen nézi meg a meccset a sztáredző Ricardo Sobral "Cacau" is.
Póta Balázs:
- Mindenki hadra fogható a holnapi találkozón! Szeretnénk végig kontrollàlni a játékot és egy magabiztos győzelmet aratni! A Dunaújváros nehéz helyzetben van, sok fiatal játékos csatlakozott a keretükhöz, szeretnének bizonyítani, de nekünk pedig meg kell mutatnunk, hogy ennek nem most van itt a helye és az ideje! Jól dolgoztunk a héten, vàrjuk az összecsapást! Sajnos a nézőink nélkül kell most pályára lépnünk, ami fájó pont, de értük is játszunk holnap! Hajrá Újpest!
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |