Idegenbeli derbivel kezdjük a rájátszást
Bár még egy forduló hátravan az alapszakaszból, a csapatok kiléte már ismert, és ha csak nem történik valamilyen versenyeztetésből adódó fegyelmi szankció, a rájátszás alsó-, és felsőháza már nem változik. Ez alapján a felsőház tagja az MVFC Bererttyóújfalu, a Haladás, A Veszprém, a Kecskemét és a DEAC lesz. A sorrendet illetően még vannak nyitott kérdések.
Az alsóházban már a sorrend is eldőlni látszik, várhatóan FTC, Aramis, Újpest FC-220Volt, Dunaferr és Nyírgyulaj sorrendben indul a playoff. Egyetlen változás lehet csak, mégpedig akkor ha az utolsó fordulóban az FTC botlik Nyírbátorban, és ha az Aramis hozza a papírformát és legyőzi a Dunaferrt, akkor a legelőkelőbb helyről várhatná a rájátszást.
A rájátszásba legjobb helyen bejutott csapat 6, a második 4, a harmadik 2, a negyedik 1, az ötödik 0 ponttal indul neki a következő körnek. Ez igaz az alsó és a felsőházra is. A felsőházban a két első döntője 3 győzelemig tart, míg a bronzmeccs kettőig. Az alsóházban a két utolsó kiesik.
Csapatunk az 1-es sorszámot kapta a sorsoláskor, ami annyit jelent, hogy az első fordulóban szabadnaposak leszünk. A második fordulót előrehozták a válogatott programja miatt február 24-re, így akkor kezdjük a rájátszást és mindjárt a legnehezebbnek ígérkező mérkőzéssel, az FTC ellen idegenben. A visszavágóra április 29-én vagy ápriis 30-án kerülne sor, remélhetőleg már nézők előtt.
A hivatalos játéknapok, péntek, szombat, hétfő, de lesz hétközi forduló is. A hivatalos játéknapoktól csak TV-s közvetítés vagy a két csapat megegyezése esetén várható eltérés.
A mérkőzéseink sorrendben:
február 19., 20, 22.: 1. forduló: szabadnap
február 24.(szerda): 2. forduló: FTC - Újpest
március 19.,20., 22.: 3. forduló: Újpest - Dunaferr
március 26., 27., 29.: 4. forduló: Aramis - Újpest
április 19. (hétfő): 5. forduló: Újpest - Nyírgyulaj
április 23., 24., 26.: 6. forduló: szabadnap
április 29., 30.: 7. forduló: Újpest - FTC
május 3. (hétfő): 8. forduló: Dunaferr - Újpest
május 7., 8., 10.: 9. forduló: Újpest - Aramis
május 17. (hétfő) 10. forduló: Nyírgyulaj - Újpest
Addig pedig két tétmérkőzése van még a csapatnak, amint az fent is látható.
Február 11-én Magyar Kupa negyeddöntő: Újpest - REAC, 20:45 óra
Február 15-én alapszakasz utolsó forduló: Újpest - Haladás, 20:45 óra
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 8.forduló:
május 12. Hétfő
Nyíregyháza - Újpest FC
Continental Aréna
Nyíregyháza, 18:00 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 8 | 22 | 25 | 25 |
2 | Kecskemét | 8 | 20 | 3 | 20 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 17 | 9 | 18 |
4 | Nyíregyháza | 7 | 17 | -1 | 12 |
5 | Haladás | 7 | 16 | -26 | 8 |
6 | Újpest FC | 7 | 13 | -10 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.28.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
16 gólos: Czerman Márk (3)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
14 gólos: Lucas Moreira (4)
8 gólos: Östör Martin (2)
7 gólos: Vas Ádám (3)
5 gólos: Sipos Gergő (5)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
12 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.04.28. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 108/37 |
Lucas Moreira | 80/36 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 50/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 29/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 26/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |