Nagyszerű győzelem! Újpesten lett oda a Haladás veretlensége!
NB I., 18, forduló:
Újpest RFC-220Volt - Haladás VSE 2-1 (1-0)
Szilágyi út, UTE Sportcsarnok, zárt kapuk; V.: Zimonyi, Hartung, Muhari
Újpest: Tyukász - Moreira, Szeghy, Sobral, Horváth B.; Dohány (k), Németh M., Fekete M., Fekete O., Lineker, Suscsák, Klushyn, Nehéz
Vezetőedző: Frank Tamás
Haladás: Gyimesi - Hajmási, Horváth P., Dávid, Gerencsér; Alasztics (k), Homlok (k), Kovács M., Nagy K., Simic, Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Szakasics, Vidák
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez
Gólszerzők: Suscsák (4., 26.), illetve Gerencsér (37.)
Sárga lap: Lineker (13.), ill. Gerencsér (9.), Dávid (11.), Sipos (12.)
Először állhatott minden játékos Frank Tamás rendelkezésére, hosszú idő után tehát teljes kerettel várhattuk a Haladás elleni meccset. A vendégeknél Dróth és Vass is pihent, Darrieer pedig 5 sárga lapja miatt nem léphetett pályára. Ez természetesen növelte némileg a pontszerzési esélyeinket. Meglepetésre a Dunaferr legyőzte az Aramist, így pedig pontszámban befogtak minket a piros-fehérek, sőt több győzelemmel meg is előztek. Ezért életbevágó volt a lila-fehér pontszerzés ezen az estén, hiszen nem volt mindegy, hogy a rájátszásba 1 vagy 2 ponttal megyünk bele.
Percről-percre:
1. félidő
4. perc: Suscsák centerből szépen passzolt Sobralhoz, aki egy csel után középrejátszott és az üresen érkező Suscsák 3 m-ről a kapuba lőtt. (1-0)
6. perc: Lineker labdaszerzés után indította Fekete O.-t a jobb szélen, aki átemelte a kifutó kapust, de mellé szállt a labda.
7. perc: Klushyn kapott labdát a bal oldalon, középen érkezett Fekete O., de lövésével nem talált kaput.
9. perc: Sobral lőtt az oldalvonal mellől éppen a bal kapufa mellé.
12. perc: Dávid sárga lapja utáni szabadrúgást követően előbb Suscsák lövése pattant le, majd Sobral lövését védte a kapus.
13. perc: Ezúttal is Suscsák lőtt, de Gyimesi kiütötte a felső sarokba tartó labdát.
14. perc: Fekete M. készítette le Linekernek a labdát, aki 6 m-ről lőtt, de Gyimesi belevetődött a labdába.
16. perc: Sipos húzott el a bal oldalon, lövése centikkel ment el a bal kapufa mellett.
2. félidő
22. perc: Horváth P. lőtt a jobb oldalról, de Tyukász kiütötte a labdát.
23. perc: Horváth B. szép cselekkel tört előre, de a vendégek kapuja mellé lőtt.
26. perc: Oldalberúgás után Suscsák középről, 17 m-ről nagy erővel kilőtte a kapu bal alsó sarkát. (2-0)
32. perc: Szakasics lőtt kapu fölé 9 m-ről, kissé jobbról.
33. perc: Labdaszerzés után Klushyn passzát Sobral lőtte az oldalhálóba.
33. perc: Vidák lőtt kapu fölé a jobb oldalról.
33. perc: Horváth B. lövését Gyimesi védte a rövid felső sarok elől.
34. perc: Kovács M. lövése megpattant egy védőn, de Tyukász lábbal kirúgta a labdát.
35. perc: Kontra után Sobral játszott vissza Suscsáknak, aki 6 m-ről, nagy helyzetből kapu mellé lőtt.
36. perc: 2 az 1-es szituációt rontottunk el, Moreira labdájába vetődött bele egy védő.
37. perc: 5 a 4 elleni játékra állt át a Haladás. Kivédekeztük, de Fekete M. belelőtte Gerencsérbe a labdát, ami a kapunkba pattant. (2-1)
A mérkőzés vendég fölénnyel kezdődött, csapatunk kissé kivárt, majd ahogy telt az idő szépen átvette az irányítást, sőt rengeteg gólhelyzetet alakított ki. A szünetre 1-0 helyett akár úgy is bevonulhattunk volna, hogy kis híján eldöntöttük a mérkőzést. Nem sikerült, de a második félidőben Suscsák második gólja már megnyugtatónak tűnt, az újabb lila-fehér gólok azonban elmaradtak, pedig volt, hogy szinte nullára játszottunk 1-1 ziccert. A mérkőzés hajrájában egy figyelmetlenség révén gólt lövettünk a vendégekkel, ám az 5 a 4-es vészkapus játékuk már nem hozott eredményt. Így végül bravúrgyőzelmet arattunk, amely akár simább is lehetett volna, ha a helyzeteinket jobb százalékban használjuk ki.
Ettől függetlenül nem forgott veszélyben a győzelmünk, amely teljesen megérdemeltnek mondható. Így a 8. helyen végeztünk az alapszakaszban, és 2 ponttal kezdjük az alsóházi rájátszást. Az FTC 6, az Aramis 4, a Dunaújváros 1, míg a Nyírgyulaj 0 ponttal rajtol.
Frank Tamás:
- Örülök a győzelemnek, de kicsit aggaszt a gyenge helyzetkihasználásunk...
Nem értékeljük sem túl, sem alá ezt a mérkőzést. Ellenfelünknél sok hiányzó volt... ennek ellenére is egy masszív lendületes csapatot alkottak. Nekünk az eredmények alakulásának tudatában mindenképpen kellett a pontszerzés, ami megérdemelten sikerült. Bízom benne, hogy a rájátszásban sikerül még javítani a játékunkon.
A mérkőzés teljes egészében megtekintehtő a Youtube-n.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |