Újra bajnoki mérkőzés: a Dunaferrt fogadjuk!
Majdnem egy hónap kihagyás után ismét bajnoki mérkőzésre készülhet Frank Tamás csapata. Az Újpest RFC-220Volt a Dunaderr DUE-t fogdja, azt a piros-fehér fiatal alakulatot, akik az utóbbi időben egyre jobban bele szoktak az NB I-es ritmusba sőt az alapszakasz utolsó mérkőzésén 4-2-re legyőzték az Aramist is. A mérkőzés természetesen zárt kapus lesz, ám youtube-n élőben lehet majd nézni 20:40-től.
A csapatok természetesen már kétszer megmérkőztek egymással az alapszakaszban. Az első fordulóban Dunaújvárosban az akkor még erős kerettel rendelkező acélvárosiak sokáig 1-0-ra vezettek, végül az üres kapus játék után 3-0-ás győzelmet arattak. Érdekesség, hogy ezen a mérkőzésen még ellenfélként lépett pályára Szeghy Szabolcs és Horváth Benedek, a kispadon pedig Frank Tamás ült. Azóta télen mindannyian lilák lettek. A “visszavágón” novemberben a már megfiatalított újvárosi csapatot magabiztosan 6-0-ra győztük le. A gólokat Lineker (2), Sucsák (2), Moreira és Fekete Olivér szerezték.
A holnapi találkozó előtt mindenképpen jó hír, hogy Frank Tamás mindenkire számíthat, s bár Lineker kihagyta a pénteki edzést egy kis derékfájdalom miatt, a tegnap esti foglalkozáson már a többiekkel gyakorolt. Az alábbi kerettel várjuk tehát az összecsapást: Tyukász, Dohány, Moreira, Sobral, Lineker, Fekete O., Fekete M., Suscsák, Nehéz, Szeghy, Horváth, Németh, Klushyn, Szrnka.
Az alsóházi rájátszásban rendkívül fontos minden mérkőzés, főleg, hogy pillanatnyilag a Nyírgyulaj jó kezdése miatt lépéshátrányban vagyunk, ám több csapattal ellentétben mi még csak 1 mérkőzésen léptünk pályára. A héten ráadásul nem csak ez a mérkőzés vár a csapatra, pénteken újabb forduló az Aramis vendégeként. Ez a hét tehát vízválasztó lehet, ha két győzelmet tudnánk aratni, kényelmesebb pozícióba kerülhetnénk. Na de ne szaladjunk ennyire előre, először azonban a ma meccsen legyünk túl...
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |