Ma este "6 pontos” meccs az Aramis ellen
Budaörsön lépünk pályára este 19:35-től az Aramis SE otthonában. Bár minden mérkőzés kiélezett és egyformán fontos, a mai talán még inkább, hiszen amíg a Dunaferr ellen kötelező volt begyűjteni a 3 pontot, addig a zöld-feketék ellen már kifejezetten kiélezett mérkőzésre van kilátás. Eddig 3 összecsapásunk volt (egy kupa és két bajnoki) a vendéglátók ellen, ezeken egy győzelem, egy vereség és egy döntetlen a mérleg.
Ellenfelünk is erősített a télen Bita vagy Temesi személyében rutinos játékosokat igazoltak. A rájátszás első fordulójában 6-3-ra legyőzték a Dunaferrt, a második játéknapon szabadnaposak voltak, míg a hétfői játéknapon szoros mérkőzésen 2-0-ra kaptak ki a Nyirgyulaj otthonában, ráadásul úgy, hogy a meccs hajrájáig 1-0 volt az állás, azt követően dőlt csak el az összecsapás. Jó lesz tehát vigyázni, ellenfelünk rutinos együttes, kik alighanem mindent bevetnek majd annak érdekében, hogy lassítsák és tördeljék a játékunkat, akárcsak az eddigi három mérkőzésen az idei szezonban.
Merthogy ez már a 4. összecsapása lesz a két klubnak a 2020/2021-es idényben. Az alapszakasz két bajnoki mérkőzése közül ősszel az elsőn 3-2-re szenvedtünk vereséget az utolsó másodpercekben esett találattal. Januárban már 3-0-ra majd 5-3-ra is vezettünk, ám végül meg kellett elégednünk az 5-5-ös végeredménnyel, amely meccset ha meg tudtunk volna nyerni, 2 ponttal többel kezdtük volna a rájátszást. A két bajnoki között játszottak a csapatok egy magyar kupa meccset is, azon magabiztos játékkal 5-2-re győztünk. A két csapat ezen kívül csak a 2010/2011-es szezonban mérte össze erejét, akkor mindkétszer az Aramis nyert előbb 7-5-re, majd 5-3-ra. Bajnoki mérkőzésen tehát még nem sikerült nyernünk a budaörsiek ellen.
Csapatunkból hiányzik majd Fekete Olivér, 5. sárga lapos eltiltása miatt, a többiek azonban ott lehetnek, így Frank Tamás az alábbi kerettel várja az összecsapást: Tyukász, Dohány (kapusok), Lineker, Moreira, Sobral, Szeghy, Horváth B., Klushyn, Fekete M., Németh M., Suscsák, Nehéz, Szrnka
Azt, hogy sikerül-e ezt megtörni szurkolóink is megnézhetik a futsal hungary élő stream közvetítése által.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
5.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
6.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |