Az ES Energy Save is letette klubunk mellett a voksát!
Új támogatóval bővült az Újpest FC-220Volt köre, mégpedig az Energy Save Hőszívattyú Kft-vel kötött szerződéssel. A IV. kerületi székhelyű cég a jövőben megjelenik klubunk hazai mérkőzésein és honlapunkon reklám formájában, sőt a molinójuk a Dunaferr elleni mérkőzésen már "debütált" is.
Sós László klubunk elnöke az alábbi mondatokat osztotta meg velünk:
- A cég ügyvezetője Kepes Gábor elkötelezett híve a lila-fehér színeknek, látta klubunk törekvéseit, amelyet szimpatikusnak talált. Nagy boldogság számunkra, hogy újabb cég csatlakozott hozzánk, ez is azt mutatja, hogy jó irányba indultunk. Reméljük továbbiak követik majd és együtt egy erős újpesti futsalt tudunk összehozni. Örülnénk, ha sikerülne újpesti vállalkozókból álló közösséget magunk mellé csábítanunk, így mindenkit sok szeretettel látunk a támogatói csapatban. Nem feltétlen szükséges milliókban gondolkodni, a legkisebb összegeknek is örülni tudunk, hiszen aki a sportra, és azon belül is az újpesti sportra áldoz, az megérdemli a megbecsülést.
A cégről kicsit bővebben:
Az Energy Save Hőszivattyú Kft. több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, klíma és légtechnikai gépek forgalmazásával foglalkozó cég. A lelkes, elhivatott mérnökcsapat célja az, hogy egy olyan egyedi koncepciót és irányvonalat alakítson ki a piacon, amely egyedülálló gondolkodásmódot képvisel, mellyel nemcsak gépeket, termékeket, hanem egyedi megoldásokat és szolgáltatásokat is kínálunk Ügyfeleinknek.
Az innováció a mindennapi életünk része, elkötelezettek vagyunk a korszerű technológiák, gépek, berendezések iránt, és célunk, hogy elsőként ismertessük meg a világújdonságokat Önnel!
Facebook: https://www.facebook.com/eshoszivattyu
Következő mérkőzés:
Rájátszás, 8.forduló:
május 12. Hétfő
Nyíregyháza - Újpest FC
Continental Aréna
Nyíregyháza, 18:00 óra
2024-25. Rájátszás
Férfi Futsal NB I Felsőházi rájátszás |
|||||
---|---|---|---|---|---|
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
1 | Veszprém | 8 | 22 | 25 | 25 |
2 | Kecskemét | 8 | 20 | 3 | 20 |
3 | Berettyóújfalu | 7 | 17 | 9 | 18 |
4 | Nyíregyháza | 7 | 17 | -1 | 12 |
5 | Haladás | 7 | 16 | -26 | 8 |
6 | Újpest FC | 7 | 13 | -10 | 4 |
Hozott pontok: Haladás 7, Kecskemét 5, Veszprém 4, Nyíregyháza 3, Berettyóújfalu 2, Újpest 1.
Azonos pontszám esetén a több győzelem dönt (amelybe a alapszakasz is bele számít)
Házi góllövőlista 04.28.
18 gólos: Thiago Cardoso (2)
16 gólos: Czerman Márk (3)
15 gólos: Hadzsi Máté (5)
14 gólos: Lucas Moreira (4)
8 gólos: Östör Martin (2)
7 gólos: Vas Ádám (3)
5 gólos: Sipos Gergő (5)
4 gólos: Kasza Dániel
4 gólos: Medveczki Máté (2)
4 gólos: Kártik Zsombor (3)
3 gólos: Kovács Benjamin
3 gólos: Fischer Zsigmond
2 gólos: Milavecz Kevin
öngól: Knizs Olivér (Haladás)
Szabó Péter (MVFC) (1)
(zárójelben a rájátszás góljai)
Gólpasszok:
16 assziszt: Lucas Moreira
15 assziszt: Thiago Cardoso
12 assziszt: Czerman Márk
11 assziszt: Hadzsi Máté
7 assziszt: Östör Martin
4 assziszt: Kovács Benjámin
2 assziszt: Medveczki Máté
2 assziszt: Kasza Dániel
2 assziszt: Vas Ádám
2 assziszt: Csikós Erik
2 assziszt: Sipos Gergő
2 assziszt: Kártik Zsombor
1 assziszt: Milavecz Kevin
1 assziszt: Szűcs Attila
1 assziszt: Gémesi Gergő
MAGYAR KUPA
Góllövőlista:
4 gólos: Lucas Moreira
3 gólos: Östör Martin
2 gólos: Czerman Márk
1 gólos: Hadzsi Máté
1 gólos: Fischer Zsigmond
Gólpasszlista:
3 assziszt: Lucas Moreira
3 assziszt: Czerman Márk
2 assziszt: Thiago Cardoso
1 assziszt: Hadzsi Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.04.28. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 71/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Lipl Noel | 62/40 |
Östör Martin | 108/37 |
Lucas Moreira | 80/36 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 50/27 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Thiago Cardoso | 29/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Czerman Márk | 26/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2024-25. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Haladás | 22 | 16 | +49 | 49 |
2 | Kecskemét | 22 | 16 | +40 | 49 |
3 | Veszprém | 22 | 15 | +68 | 46 |
4 | Nyíregyháza | 22 | 14 | +44 | 44 |
5 | Berettyóújfalu | 22 | 12 | +18 | 42 |
6 | Újpest FC | 22 | 12 | +13 | 38 |
7 | Aramis | 22 | 12 | -2 | 37 |
8 | Nyírbátor | 22 | 8 | -25 | 27 |
9 | DEAC | 22 | 6 | -3 | 22 |
10 | MFA | 22 | 5 | -21 | 19 |
11 | TFSE | 22 | 2 | -65 | 8 |
12 | Rubeola | 22 | 1 | -116 | 3 |