Németh Péter az Újpest FC-220Volt új edzője
A 114- szeres magyar válogatott futsalos Németh Péter szakmai vezetésével készül az előttünk álló 2021/2022-es idénytől az Újpest FC-220Volt. A fiatal szakvezető, aki az elmúlt évben még játékosként is szerepet kapott klubcsapataiban, a felnőtt csapat mellett az Újpest Futsal Club U20-as gárdájának is edzője lesz, valamint az ő iránymutatásával készülnek majd az alacsonyabb korosztályok is.
Németh Péter:
- Szeretnék/szeretnénk valami szépet "alkotni" Újpesten, folytatva Frank Tamás megkezdett munkáját. Az edzésekben, a munkában, és a jó közösségben hiszek. Ennek megfelelően próbáljuk majd felépíteni utánpótlásunkat, illetve a felnőtt csapatot is. Nem szeretek ígérgetni, de meglepetésben bízom, ezért dolgozom majd nap, mint nap...
Sós László, elnök:
- Péter kíváló személyiség, amely köztudott a magyar futsalban, rengeteg van a fejében minden téren, amiből az elmúlt fél évben már mutatott meg valamit. Rendkívül hasonló a felfogásuk Frank Tamással, és ugyanolyan elhivatottak. Bízom benne, hogy az ő személye egy olyan karrieren indul most el, amellyel az egész magyar futsal nyerni fog, hiszen játékosként rengeteget tett ezért a sportágért. Vezetőedzőként is meg fogja állni a helyét, ebben biztos vagyok és ehhez minden segítséget meg is fog kapni tőlünk.
Németh Péter bemutatása:
Labdarúgóként a Tápiószecsőben nevelkedett, majd megfordult Vác és az Újpest csapataiban is, több kisebb csapat mellett. A nagypályás fociban NB II-es szintig jutott. A futsalban azonban még többet tett le az asztalra az egyébként tesnevelő tanári diplomával rendelkező edző, aki 2005-ben ismerkedett meg ezzel a sportággal a Rubeolában. Szerepelt továbbá a Cső-Montage, az Aramis, és a Dunaferr csapataiba. Az Aramisnál és a Dunaferrnél együtt dolgozott Frank Tamással is. Az elmúlt fél évben a Dunaferr helyzetéből adódó kényszerű távozás után az FTC-nél szerepelt, és személyisége edzősége jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a bajnokság elején botladozó zöld-fehérek végül megnyerték az alsóházi rájátszást. Összesen 114-szer volt válogatott, részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon is a csapattal. Az adatbank alapján 347 NB I-es futsal mérkőzés szerepel a neve mellett, amelyeken 135 gólt szerzett. Játékosként bajnoki ezüst és broznérem, valamint kupa ezüst érem tulajdonosa is. Reméljük az arany sem várat magára sokáig... itt Újpesten.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |