Edzőmeccs ismét a Kecskeméttel
Edzőmérkőzés:
SG Kecskemét - Újpest FC-220Volt 5-2 (2-0, 1-2, 2-0)
Tihany
Kecskemét: Rigó, Halmavánszki - Mánya, Hadnagy, Bíró, Sallai, Kulcsár, Klacsák, Boznánszky, Bencsik, Aleksic, Ristic, Kovács Á.
Újpest: Vámosi, Tyukász - Harnisch, Östör, Szeghy, Sobral, Horváth, Nehéz, Suscsák, Németh, Béres, Popovics, Panyi
Gólszerzők: Hadnagy (2), Mánya, Ristic, Boznánszky ill. Sobral, Horváth B.
Tihanyban látott vendégül minket a Kesckemét csapata, hiszen a hírős városiak ott edzőtáboroznak. A múltkori meccshez képest mindkét félnél voltak új játékosok, a hazaiaknál a szerb válogatott Aleksic, nálunk pedig Ricardo Sobral, Szeghy, Sánta és két kapusunk tértek vissza a csapatba. Az háromszor 30 perces harmadok közül az elsőben egy büntetővel és egy tizméteressel két góllal elhúzott a kék-fehér csapat, majd Sobral és Horváth révén kapaszkodtunk és 3-2-vel fordultunk az utolsó játékrészre, ahol aztán ismét két hazai gól következett. Érdekesség, hogy Horváth Benedek eddig minden edzőmérkőzésen betalált ! A játék már sokat javult az előző meccshez képest, ám a szerencsével hadilábon álltunk, több alkalommal is csak kapufáig jutottunk. A mérkőzésen még nem lépett pályára Lucas Moreira, ám hétfőn hajnalban ő is megérkezett, így a mai nap már a csapattal készülhet a bajnokságra.
Németh Péter:
- Nagyon örülök, hogy végre teljes kerettel voltunk, igaz valaki még nem játszott, valaki pedig most először. A múlt heti edzőmérkőzéshez képest már volt olyan taktikai elem, amin érezhető volt, hogy beszéltünk róla, de nagyon sokat kell még tanulnunk, hogy ne kövessünk el ennyi hibát. Nagyon fontos 2 hét jön...
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |