Edzőmérkőzés: nyertünk Debrecenben
Edzőmérkőzés:
DEAC - Újpest FC-220Volt 3-4 (1-3)
Debrecen
Újpest: Tyukász, Vámosi - Östör, Szeghy, Moreira, Sobral, Harnisch, Horváth, Nehéz, Suscsák, Panyi, Sánta, Béres, Németh P.
Gólszerzőink: Östör, Moreira, Harnisch, Szeghy
Jó iramú főpróbát tartottak a csapatok, normál játékidővel, amely elején a hazaiak szereztek vezetést, de még a szünet előtt 3-1-re megfordítottuk a találkozót. A második félidőben kiegyenlített a fekete-fehér alakulat, előbb egy büntetőből majd akcióból találtak a kapunkba, de a mérkőzés hajrájához közeledve Szeghy üres kapus góljával megszereztük a vezetést, amelyet Vámosi 10 méteres védésével meg is tartottunk.
Jövő héten 16-án már bajnoki mérkőzés következik, a Kistarcsa ellen Gyálon 19:30-kor kezdjük a 2021-2022-es szezont.
Németh Péter:
- Sikeres volt a főpróba, örültem a jó egyéni teljesítményeknek, erőnlétben szépen fejlődtünk/fejlődünk, illetve körvonalazódik a taktikailag helyes irányvonalunk. Van egy hetünk még az előadásig, a Kistarcsa elleni első bajnoki mérkőzésünkig, ahol szeretném, hogy egy extrán motivált, sportemberhez méltó önbizalomtól duzzanó Újpestet látnának a szurkolóink.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |