Utánpótlás: U20-as csapatunk legyőzte a bajnoki címvédőt
Három korosztályban voltunk érdekeltek ezen a hétvégén. Az U17-es és U20-as csapatunk a kiemelt korosztályú NB I-es bajnokságban a TFSE csapatával mérkőzött. Az U11-es csapatunk pedig először lépett pályára az idei bajnokságban. Igaz ez a korcsoportunk igencsak foghíjas, így annak is örülnünk kellett, hogy ki tudunk állni. Éppen ezért, minden futsal iránt érdeklődőt szeretettel várunk klubunk utánpótlásában!
U11:
Szent István Akadémia SE - Újpest Futsal Club 4-3 (1-2)
Gólszerzőink: Somogyvári (2), Berka
CsakaCsel SE - Újpest Futsal Club 9-2 (6-1)
Gólszerzőink: Somogyvári, Grünfeld
Az eredményektől függetlenül gratulálunk a legkisebb korosztályunknak, ahol hárman is 9 évesként álltak helyt a csapatban, csere nélkül idősebb ellenfelükkel szemben. Sürgősen keresünk játékosokat ebbe a korosztályba!
U17:
Újpest FC-220Volt - TFSE 3-5 (1-4)
Gólszerzőink: Szilva Máté (2), Rojas-Azary
Jó kis meccset játszott a két csapat, amely végig izgalmas volt. Az első félidőben a hibáinkat könyörtelenül kihasználta a TFSE és megérdemelten szereztek vezetést. A második játékrészre összekapta magát csapatunk, ám ez csak arra volt elég, hogy szorossabbá tegyük a mérkőzést. Voltak a meccsnek olyan periódusai amikor a pontszerzés is reálisnak tűnt. U17-es együttesünk 8. helyen áll 4 ponttal a bajnokságban.
U20:
Újpest FC-220Volt - TFSE 6-4 (1-2)
Gólszerzőink: Béres D. (2), Panyi (2), Béres R., Szilva Milán
Kifejezetten színvonalas jó meccset játszott a két csapat egymással, ahol mindkét együttesben voltak az NB I-es csapatból visszajátszó fiatalok. Az első félidőben valamivel koncetráltabb volt a TFSE és egy gólos előnnyel mentek szünetre egy hátul elcselezett labdát kihasználva. A második játékrészre óriási erőket mozgósított Németh Péter csapata és szép találatokat szerezve már több góllal vezettünk! A végén 5 a 4-es játékkal kozmetikázta az eredményt a tavalyi év korosztályos bajnoka, ám így is két gólos bravúros győzelmet arattunk! Szép volt fiúk! U20-as csapatunk 3. helyen áll 12 ponttal a bajnoki tabellán. A mérkőzésen lábtörést szenvedett a vendégek egyik játékosa, amikor egy labdáért összerúgott a mi játékosunkkal. A sérült játékosnak jobbulást és mielőbbi visszatérést kivánunk!
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |