Legyőztük a kupagyőztes Veszprémet is!
NB I., 12.forduló:
Újpest FC-220Volt - BB Veszprém 3-2 (2-1)
UTE Atlétikai Stadion, 200 néző. V: Wittner, Futó, Boros
Újpest: Vámosi - Moreira, Szeghy, Harnisch, Suscsák, cs: Sobral, Horváth B., Sánta, Panyi, Östör, Béres R., Németh P., Tyukász (k)
Vezetőedző: Németh Péter
Veszprém: Spandler - Fridrich, Boromisza, Serginho, Rutai, cs: Dorogi, Bencsik, Fellembek, Kiss M., Ábrahám, Sárdi (k)
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők:: Suscsák (11.), Moreira (18.), Sobral (34.), ill. Dorogi (20.), Boromisza (26.)
Sárga lap: Moreira (33.), ill. Ábrahám (31.), Rutai (31.)
Piros lap: -
Mindkét csapatban voltak hiányzók, hazai oldalon az a Nehéz Krisztián, aki várhatóan ebben a naptári évben már nem tud pályára lépni részleges hasizom szakadás miatt, a vendégeknél a góllövőlista éllovasa Tatai József 5 sárga lapos eltiltása, Pál Patrik és az egész eddigi szezont kihagyó Komáromi Péter pedig szintén sérülés miatt hiányzott. Ősszel csúnya vereségbe szaladtunk bele Veszprémben, így fűtötte a visszavágás vágya Németh Péteréket, főleg annak ismeretében, hogy egy győzelemmel pontszámban is ugyanúgy állna a két csapat és a felsőházi szereplés abszolút elérhető közelségbe kerülne. A mérkőzés előtt a Winner Cheerleader lányai igyekeztek fokozni a hangulatot.
Tapogatdzó játékkal indult a mérkőzés, ahol gyorsan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, ám az újpesti fölény meddő volt, helyzetekig nem nagyon jutottunk a meccs első felében. Sőt az első komoly lehetőség Rutai révén a vendégek előtt adódott, óriási kapufát durrantott, amelyre egy percen belül Harnisch Ákos válaszolt hasonlóképp. Nem sokkal később Suscsák mentett egy gólba tartó lövést. A félidő derekán egy oldaberúgás után Suscsákot találta meg a centerezett labda, aki lefordult a védőjéről és a kapuba vágta azt (1-0). A gól után ismét veszprémi kapufa következett, ismét Rutai révén, majd Horváth Benedek lövésénél védett óriásit Spandler. Fridrich is kapufát, sőt kettős kapufát ért el, így elmondhattuk, hogy a szerencsével sem álltunk hadilábon. A félidő hajrájában szintén egy pontrúgás után Lucas eszmélt legyorsabban a szélről betett labdára és az elfekvő Spandler felett a kapuba emelt szemtelenül (2-0). A meccs hajrájában, ekkor semmiből - bár a meccs képét látva megérdemelten szépített a vendég csapat, Dorogi lapos lövése utat talált a hosszúba. (2-1)
A szünetben sem unakozhatott a nagyérdemű, a Winner Cheerleader lányok fellépése után ugyanis tombola húzás következett, amely során kisorsoltunk egy futsalos téli sapkát, egy futsalos sálat és egy játékosok által viselt mezt.
A második játékrészt is kezdeményezően kezdtük, aztán lassult a játékunk és apadt a figyelmünk, amelyet ki is használt a vendégcsapat néhány perccel később. A 26. percben egy oldalberúgás után, amelyet valósággal belőttek középre, Boromisza testéről pattant a kapunkba a labda. El kellett telnie néhány percnek mire ismét meccsbe kerültünk, és ahogy közeledett a hajrá egyre jobban vettük át ismét az irányítást. Ekkor a kapusok is bemutattak néhány bravúrt, Spandler és Vámosi egyaránt, sőt utóbbi talán többet is. A meccs kissé paprikás hangulatban folytatódott, főleg a vendégek voltak túlhevült állapotban, reklámálással talán többet foglalkoztak a kelleténél. A 34. percben átállt 5 a 4 elleni labdatartásra a vendégcsapat, ám a letámadásunk remekül működött, majd Ricardo Sobral a visszafutó védők mellett az oldalvonal mellől a kapuba lőtt (3-2). A 38. percben aztán eldönthettük volna a 3 pont sorsát, de Suscsák közeli lövését védte Spandler. A meccs hajrájában egyszer tudott vészkapus játékkal próbálkozni a Veszprém, azt átvészeltük, sőt egy labdaszerzésnél az ellenfél hatosánál az utolsó percben majdnem gólt szereztünk üres kapura, de Ricardo szerelése után elgurult a labda a gólvonal előtt. A Veszprémnek már nem akadt különösebben nagy gólszerzési lehetősége, mi pedig jól tartottuk a labdát több percen át is a meccs hajrájában így megőriztük az egygólos előnyünket.
Remek győzelmet arattunk a kupagyőztes és tavalyi bronzérmes ellen, akiket ezzel a sikerrel befogtunk pontszámban és csak rosszabb gólkülönbségünk miatt maradunk le a felsőházi rájátszást érő 1-5. helyről. Van azonban még 6 forduló ahol kivívhatjuk ezt...
Németh Péter:
- A mai győzelmünk a szív és a gondviselés diadala volt. Nem játszottunk jól, a Veszprémnek talán több gólszerzési lehetősége adódott mint nekünk, de ami a korábbi mérkőzéseinken az ellenfeleinknek sikerült a mi kárunkra, azt most visszakaptuk az élettől. Rengeteg munka, edzés, hit, beszélgetés van abban, hogy visszatértünk a felső ház küszöbére. Egy új bajnokság kezdődik most nekünk, amiben remélem minden játékosom tudja, hogy mennyit kell tennie azért, hogy ezen az úton maradjunk. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy segítik a csapatot! A jövőben is számítunk rájuk.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |