U17, lányok: Bemutatkozott és nyert a lány csapatunk!
U17, Leány bajnokság, Keleti-csoport:
Nagykáta SE - Újpest FC-220Volt 1-6 (0-2)
Nagykáta Városi Sportcsarnok, v: Kéri I., Fodor Zs., Fodor C.
Nagykáta: Vígh - Laczkó, Alföldi, Kosztolányi, Gödöny
Újpest: Bencze Brigitta - Neuhold Kamilla, Libor Málna, Kiss Liliána, Kiss Laura
csapatvezető: Sós László
Gólszerzők: Gödöny (37.), ill. Kiss Liliána (6.,25.,30.,35.), Kiss Laura (8.,35.)
Sárga lap: -
Piros lap: -
Az Újpest Futsal Club fennállása óta először indított női csapatot valamely futsal korosztályban. Az U17-es Pest megyei küzdelmekben az első fordulót rendezték számunkra, ahol az igen szimpatikus és sportszerű Nagykáta vendégei voltunk. Mindkét csapat szükösen tudott kiállni, csere nélkül, igaz a feltételek így egyenlőnek voltak mondhatóak. Csapatunkban két játékos is első labdarúgó igazolványával lépett pályára, amely külön büszkeség számunkra, kapusunknak Bencze Brigittának és centerünknek Kiss Laurának ez volt az első hivatalos labdarúgó/futsal mérkőzése, mindketten pazar teljesítményt nyújtottak. Lányainknak az egész mérkőzésen meggyőző játékot nyújtva sikerült sporttörténeti győzelmet aratni mindjárt az első meccsen. Kiss Liliána 4 gólt lőtt, ami egészen elképesztő egyéni teljesítmény volt a részéről, de a csapat teljes egésze remekül játszott, Libor Málna remek labdákkal játszotta meg társait, hozta őket kihagyhatatlan helyzetbe, Neuhold Kamilla pedig sziklaként állta a csapat hátsó embereként az ellenfél rohamait.
A keret ugyanakkor még igen szűkös, így várunk minden érdeklődő futsalozni vágyó a lányt, elsősorban 2005-2007-ben születetteket, hiszen a bajnokságban őket tudjuk versenyeztetni. Ám edzetni kisebbeket és nagyobbakat is lehetőségünkben áll.
Aki kedvet kapott, az alábbi telefonszámon tud érdeklődni: 06202618090.
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |