Utánpótlás: Továbbjutó U13-as fiúk, gálázó lányok
Továbbra is tart az utánpótlásban a hétvégi nagyüzem. Főleg az U13-as fiúkra hárul sok feladat, mert ők két bajnokságban is részt vesznek. Szombaton a Téli Kupában három nagyarányú győzelemmel zárt, így összesen 76 rúgott góllal veretlenül megnyerte a B-csoport küzdelmeit Tyukász Péter csapata és bejutott a döntőbe.
Február 5., szombat
U13 BLSZ Téli Futsal B-csoport, 3. forduló
Újpest - Városgazda UA 6-2 (3-1)
G.: Märcz Dominik 2, Radics Tibor 2, Bruckner Károly, Szieber Bence
Újpest - Issimo SE 18-0 (10-0)
G.: Märcz 5, Bruckner 4, Barkóczi Dominik 4, Radics 3, Szieber, Hallay
Újpest - ASI DSE 5-0 (2-0)
G.: Szieber 2, Bruckner 2, Radics
Vasárnap a lányok kezdtek és az élen álló Törökbálint hálóját 14 góllal terhelték meg és ezzel feljöttek az alsóház második helyére, ráadásul 1 mérkőzéssel kevesebbet játszottak mint a 2 ponttal előttük álló Törökbálint. Jövő héten remélhetőleg átveszik a vezetést a tabellán a lányaink.
Leány U17, 5. Pest megyei Futsal7vége, alsóház
Törökbálint - Újpest FC-220Volt 0-14 (0-6)
G.: Kiss Laura 5, Libor Dominika 4, Kiss Liliána 3, Enyedi Réka, Neuhold Kamilla
Délután az U15-ös fiúk az ELTE-BEAC ellen léptek pályára, s bár a szünetben még vezettek, végül sima vereséget szenvedtek és a 12. helyen állnak a 16 csapatos csoportban. Ez a korosztályunk folyamatosan kevés játékossal tud kiállni a bajnokságra, jól jönne néhány friss érkező a keret számára.
U15 Regionális Bajnokság
Újpest FC-220Volt - ELE-BEAC 1-5 (1-0)
G.: Grünfelder Gergő
Az U13-asok már a Regionális bajnokság felsőházi rájátszásának 3. fordulóján is túl vannak, ezúttal 1-1 győzelem és vereség volt a mérleg. Hiába küzdöttünk, sajnos a "kis derbin" nem sikerült pontot szereznünk. Sajnos két meghatározó játékosunk is hiányzott ezúttal nagypálya miatt, amelyet nem sikerült pótolni.
U13 Regionális Rájátszás, Felsőház
Újpest - Kastélydomb 3-2 (2-1)
G.: Horváth Tivadar, Szieber Bence, Zámbó Zoltán
Újpest - FTC 5-9 (3-4)
G.: Barkóczi Dominik 3, Zámbó Zoltán
A legfelsőbb két korosztályunk a kiemelkedő utánpótlású Aramishoz látogatott, akik az U20-as bajnokságot utcahosszal vezetik és mindkét gárda viszonylag sima vereséget szenvedett. Így a junior alakulat visszaesett az 5. helyre - igaz ha az elmaradt mérkőzésüket megnyerik visszaszerzik a harmadik helyet. A sérülés után lábadozó utánpótlás válogatott Béres Dominik pótlása egyelőre nem igazán sikerül ennek a korosztálynak. Az U17-esek a 9. helyen állnak, de itt is szoros a középmezőny mindössze 2 ponttal lemaradva az 5. helytől.
U17 I. osztály, Aramis csarnok
Aramis - Újpest FC-220Volt 10-2 (6-1)
G.: Szilva Máté, Benkő Viktor
U20 I. osztály, Aramis csarnok
Aramis - Újpest FC-220Volt 5-1 (3-0)
G.: Zsolnai Domonkos
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |