Döntetlennel kezdtük a felsőházi rájátszást!
A mérkőzés előtt természetesen a nagy sérültek is felépültek a DEAC csapatában, így csak a két eltiltott Vass és Faragó hiányzott Elek Gergő csapatából, míg nálunk Sánta Attila nem léphetett pályára öt sárga lap miatt.
NB I., Felsőházi rájátszás, 1. forduló
Újpest FC-220Volt - DEAC 1-1 (0-0)
UTE Sportcsarnok, 200 néző
V.: Czene-Joó, Kiss G., Nyekita
Újpest: Vámosi - Moreira, Sobral, Östör, Horváth B.; cs.: Tyukász (k), Szeghy, Harnisch, Suscsák, Panyi, Németh, Balogh L.
Vezetőedző: Németh Péter
DEAC: Krajcsi - Rodrigo, Thiago, Berecz, Siska; cs.: Dobi (k), Szentes Bíró, Tóth, Harmati, Rácz, Sándor, Szabó
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólok: Horváth Benedek (30.), illetve Szeghy Szabolcs - öngól, 37.)
Sárga lap: Horváth B., Suscsák, ill. Harmati, Rácz, Krajcsi, Siska
Piros lap: -
Az első lehetőségek előttünk adódtak, irányítottuk a játékot és Lucas helyzetbe is került, de lövését hárította Krajcsi. A vendégek jól megszervezték a védelmüket, csak ritka ellencsapásokkal próbálkoztak, amelyek azonban magukban hordozták a veszélyt.
Bármennyire is többet birtokoltuk a labdát, főleg távolabbi lövésekből találtuk el a kaput, ezeket viszont magabiztosan hárította a vendégek kapusa, de Vámosi is mindig jól avatkozott közbe a kontrák utáni lövéseket követően. Néhány szép védés és ígéretes kontra, amelyeknél az utolsó megoldások pontatlanok voltak, vagy a kapusok hárítottak - ez az első félidő rövid krónikája.
Mondhatjuk, hogy az első félidőben a két kapus volt a mérkőzés legjobbja. Nem hiába állt 0-0 az eredményjelzőn.
A második játékrészben folytatódott a kevés kockázaton alapuló játék, de így is több megmozdulás ragadtatta tapsra a közönséget. A 30. percben végre megtört a jég, Östör Martin lövés helyett remekül játszott középre és az érkező Horváth Benedek egy gyors átvétel után remekül lőtt a kapuba. (1-0)
A góltól természetesen felpörgött a mérkőzés, és a 35. perctől már 5 a 4 elleni játékra állt át a DEAC. Amit majdnem sikerült gyorsan kihasználnunk, ugyanis egy labdaszerzés után Östör a saját térfeléről csak centikkel tévedett, a labda a bal kapufa mellé szállt. A 37. percben aztán egy szerencsés gólnak köszönhetően egyenlítettek a vendégek, amikor egy erősen középre lőtt labda Szeghy Szabolcsról a saját kapunkba pattant. (1-1)
Nem sokkal később lehetőségünk adódott, hogy újra átvegyük a vezetést, amikor Lucas remek cselesorozattal hozta fel a labdát szinte az egész pályán, majd Suscsák elé tálalt, aki egy átvétel után fordulásból lőtt, de Krajcsi jól zárta a szöget. A lelátóról úgy tűnt, hogy egy visszapasszal Lucas 100%-os helyzetbe kerülhetett volna...
Az utolsó két percre még átálltunk mi is vészkapus játékra, de nem volt meg senkiben a kellő bátorság, így gyakorlatilag lövés nélkül hoztuk le a kapu előtti emberfölényt, és végül meg kellett elégednünk az 1-1-es döntetlennel.
Összességében valamivel közelebb álltunk a győzelemhez, de a vendégek is minden dicséretet megérdemelnek, mert remekül megszervezték a védelmüket és csak egyszer tudtuk feltörni a védekezésüket, míg ők egy szerencsés találattal egalizáltak.
Szerdán Magyar Kupa mérkőzés következik számunkra az A Stúdió Nyíregyháza NB II-es élcsapata ellen, majd hétfőn a bajnoki címvédő Haladás otthonába látogatunk.
Németh Péter:
- Reális döntetlen született, mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést a helyzetek alapján. Ahhoz, hogy merészebbet merjünk álmodni a felsőházban, rutin, és jobb egyéni teljesítmények kellenek...
Következő mérkőzések
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
4.forduló:
Újpest FC - MFA
2025.09.04. Csütörtök, 20:45
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
6.forduló:
Aramis - Újpest FC
2025.09.08. Hétfő, 19:35 óra
Budaörs, Aramis SE csarnok
7.forduló:
Újpest FC - SG Kecskemét
2025.09.12. Péntek, 20:45 óra
UTE csarnok, Szilágyi u 30.
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |