Utánpótlás eredmények
Ezt a hetet a lányok kezdték, akik magabiztosan 18-0-ra verték a biatorbágyi Viadukt SE csapatát. Ez egy elmaradt mérkőzés volt és igazából csak abból a szempontból fontos jelentősége volt, hogy minimum 17 góllal kellett nyernünk a rájátszás alsóházának megnyeréséhez. Ez sikerült az utolsó percekben szerzett góljainkkal ezért jobb gólkülönbséggel veretlenül lett az alsóházi rájátszás első helyezettje első évében az U17-es lány csapatunk. Érdeksség, hogy minden játékosunk lőtt gólt a szezon során, még a kapusunk Bencze Brigitta is - sőt igazából ő lőtte a 17. találatot. Majd pályára léptek az U11-esek, az U17 és az U20 is.
Az U11-eseink hosszú idő után játszottak ismét, itt a csoport két legerősebb csapata ellen nem sikerült pontot szereznünk, 4-1 és 10-0-s vereséggel ért véget a két meccs. Az U17 és az U20 is a Kelen ellen játszott és bár mindkét csapatnál előbb állunk a tabellán, nem sikerült győzelmet szerezni egyik csapatunknak sem - ami némileg csalódás. Az U17 5-5 lett, az U20 pedig meglepetésre vereséget szenvedett, pedig a meccs eleje simának tűnt, gyors 2-0-val kezdtük a találkozót, aztán buta gólokat kapva futottunk az eredmény után végig.
Március 3., csütörtök
Lány U17, Alsóház
Viadukt SE - Újpest 0-18 (0-8)
G: Kiss Liliána (7), Kiss Laura (5), Libor Málna (2), Neuhold Kamilla (2), Szabó Emese, Bencze Brigitta
Jegyzőkönyv
Március 4., péntek
U17 I. osztály, Rozsnyai u.
Újpest - Kelen SC 5-5 (3-3)
G: Tőkés (2), Rojas-Azari, Neumann, Kilik
Jegyzőkönyv
Március 5., szombat
U11 6. forduló
Újpest - Rubeola 1-4 (1-2)
G: Kovács
Újpest - CsakaCsel 0-10 (0-5)
Jegyzőkönyv
Március 6., vasárnap
U20 I. osztály, Rozsnyai u.
Újpest - Kelen SC 4-5 (2-3)
G: Béres, Panyi, Karcag, Balogh
Jegyzőkönv
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |