Idén nem sikerült a FinalFour-ba jutni a kupában
Magyar Kupa, Negyeddöntő, 2. mérkőzés:
DEAC - Újpest FC-220Volt 8-2 (4-1)
Debrecen, 150 néző. V: Újhelyi, Futó, Balla
DEAC: Krajcsi - Rodrigo, Thiago, Szabó, Berecz; cs .: Dobi (k), Tóth B. (k), Faragó, Szentes-Bíró, Vass, Siska, Harmati, Rácz, Harcsa
Vezetőedző: Elek Gergő
Újpest: Tyukász - Moreira, Sánta, Sobral, Suscsák; cs.: Zsolnai (k), Horváth B., Szeghy, Harnisch, Östör, Kovács D., Béres D.
Vezetőedző: Németh Péter
Gólszerzők: Szabó (3.), Thiago (9., 20., 40.), Szentes Bíró (19.), Dobi (23.), Rácz (28.), Berecz (35.), ill. Harnisch (5.), Sobral (30.)
Sárga lap: Szentes Bíró (30.), ill. Moreira (23.), Sánta (27.)
Piros lap: -
Újpesti helyzetekkel indult a meccs, de ezek sajnos kimaradtak majd mégis már a 3. percben hátrányba kerültünk. Egy kijátszott hazai akció végén Szabó maradt üresen és lőtt jobbról a kapunkba. (1-0) Ezt még egy Horváth lövés utáni kipattanót értékesítve Harnisch Ákosnak sikerült kiegyenlítenie (1-1), de egy Thiago által vezetett kontrát követően Ricardon pattant meg szerencsétlenül a labda és Tyukász mellett a hálónkba gurult, így újra a hazaiak vezettek. (2-1)
Ezután 5 a 4 elleni játékra álltunk, de nem tudtunk helyzetet kialakítani egészen a 19. percig, ekkor Lucas lövése egy védőről vágódott ki a gólvonalról, éppen Szentes Bíró elé került a labda, aki az üres kapuba gurított a saját térfeléről. (3-1) A félidő végén még Thiago egy 10 m-es szabadrúgásból is bevette a kapunk hosszú alsó sarkát, így gyakorlatilag a félidőig eldőlt a továbbjutás sorsa. (4-1)
Szünet után Lucas kezezését követően 6 m-esből növelte előnyét a hazai csapat (hasonló szituációban a másik oldalon első félidőben nem ítéltek büntetőt a sporik), mégpedig az utolsó mérkőzését játszó kapusuk, Dobi révén. (5-1) Sőt, egy gyors kontrát Rácz is góllal fejezett be. (6-1)
Ricardo Sobral egy általa kiharcolt büntetőt értékesített a 30. percben, amivel újra feljöttünk négy gólra (6-2) és mivel a DEAC elérte az 5 szabálytalanságot jobbal bízhattunk abban, hogy legalább szorossá tesszük a meccset. Ám nem így történt, újabb szabálytalanságot nem tudtunk kiharcolni, sőt a végén Bereczről pattant a kapunkba egy élesen belőtt labda, amellyel tovább nőtt a különbség. A végén pedig nem hogy lőttünk volna, kaptunk 10 méterest, amelyet Thiago a jobb alsó sarokba helyezett. Ekkor már a fiatal Zsolnai Domonkos védte a kapunkat, aki egyébként két szép bravúrt is bemutatott.
Összességében kettős vereséggel búcsúztunk a sorozattól. A párhacban sajnos teljesen megérdemelten jutott tovább a Debrecen, akik ellen valamiért nem megy a játék csapatunknak.
A bajnokságban még javíthatunk, erre legközelebb hétfőn lesz lehetőségünk a bajnok Haladás elleni 18:40-kor kezdődő hazai találkozónkon, illetve további minimum két meccs vár még Németh Péter csapatára. Április 29-én Veszprémben vizitálunk, majd május 23-án az MVFC Berettyóújfalu ellen zárjuk a szezont hazai pályán - sikeres szezonzárás esetén még a kisdöntő elérhető lenne, de ahhoz jelentős formajavulásra van szükség.
Németh Péter:
- Nagyon szomorú vagyok és szégyenlem magam az elmúlt időszakban mutatott teljesítményünkért! Megérdemelten jutott tovább a DEAC a kupában, asszisztáltunk csak a jó játékukhoz. Rengeteg kérdést vet fel a sok rossz egyéni teljesítmény a jövőre nézve, remélem átérzi ezt minden játékosom... De... ebben a bajnoki évben már sikerült egyszer a padlóról felállnunk CSAPATként, most újfent ezen fogunk dolgozni... Három mérkőzésünk maradt, hogy széppé tegyük az évzárást! Kíváncsian várom, hogy kik szeretnének ebben és milyen szerepet vállalni..
További eredmények:
Kecskemét - Veszprém 0-6 továbbjutó a Veszprém 10-3-as összesítéssel
Aramis - Haladás 5-8 továbbjutó a Halaás 9-6-ös összesítéssel
UTE - Rubeola 4-9 továbbjutó a Rubeola 17-5-ös összesítéssel
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |