Klacsák Bence a harmadik újpesti igazolás
Az egykori brazil válogatott Serginho és a magyar utánpótlás válogatott Lipl Noel után Klacsák Bence az Újpest FC-220Volt harmadik nyári szerzeménye. A 27 éves futsalos 2019-ben még magyar válogatott volt, összesen 51 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. A Cső-Montage és az Aramis nevelése, majd a Rába ETO-ba igazolt, ahol bajnoki címet és kupaezüstöt ünnepelhetett és tagja volt az UEFA Final Fourt kiharcoló gárdának (Zaragozában játszották a döntőt). 2015-ben igazolt a Dunaferr csapatába, majd a 2017-2018-as szezonra a Rába ETO-ba, utána pedig vissza Dunaújvárosba, ahol összesen 4,5 évet játszott. A Dunaferr tavaly előtti visszalépése után a Scoregoal-Kecskemét igazolta le, amelyet másfél év után most az Újpest lila-fehér dresszére cserélt le. 225 NB I-es mérkőzésen 85 gólt szerzett az MLSZ adatbankja alapján, a legjobb szezont 2018/19-ben a Dunaferrben produkálta 26 mérkőzésen 17 gólt termelt, de remek szezont futott az ETO-val is, ahol 27 mérkőzésen 15-ször volt eredményes, továbbá a már említett csapatsikerek is egyedülállóak voltak számára.
Reméljük Újpesten ismét megtalálja a helyét és számításait és meghatározó játékosa lehet Németh Péter együttesének.
Klacsák Bence:
- Nagyon jókat hallottam a klubról és a csapatról illetve az is meghatározó volt a döntésemnél, hogy vannak célok az együttesnél. Személy szerint a kupagyőzelem még hiányzik a gyűjteményemből. Jó lenne azt már jövőre elérni, arra nagyon vágynék, illetve a klub tavalyi felsőházas teljesítményét is megismételni, vagy még inkább tovább javítani és éremért küzdeni. Nem mondtam még arról se le, hogy újra válogatott lehessek. Motiváltan várom a szezont.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |