Holnap rangadó a Kecskemét ellen!
Pénteken 20:40-től ideális meccsidőben fogadjuk a nyáron alaposan megerősödött, idén még szintén veretlen Scoregoal Kecskemét csapatát. Akárcsak mi, holnapi ellenfelünk is igen aktív volt az átigazolási piacon, hiszen néhány peremember távozásán kívül jelentős erősítéseket hajtott végre. A szakmai vezetést a szerb U19-es szövetségi edző, Marko Gavrilovic vette át, aki hozott is magával egy felnőtt válogatott szerb centert Stojan Milovacot. Rajtuk kívül kivásárolták a Veszprémből Pál Patrikot, illetve átigazolták tőlünk Sánta Attilát, a kapuba pedig Rigó mögé Nyerges Andrást az Aramisból. Az erősítések közül Milovac és Pál is duplázott a Nyirbátor ellen, akiket 7-2-re győztek le az előző fordulóban. Az első játéknapon is remekeltek, akkor a bajnoki címvédő Haladás otthonából hozták el az egyik bajnoki pontot. Az egy igazán fordulatos mérkőzés volt, hiszen már 3-1-re is vezettek, mégis végül a Kecskemét mentett pontot.
Mint ismeretes a mi csapatunk is jól kezdte a bajnokságot szintén négy pontot gyűjtve a két forduló alatt, hiszen az elsőben a DEAC elleni 2-2-es hazai meccs után idegenben 6-3-ra legyőztük a Rubeolát.
A két klub sok alkalommal játszott már egymás ellen, hiszen az NB II-ben is nagyjából egy időben kezdtünk el fejlődni, a Kecskemétnek azonban egy év fórja van az NB I-es tagságot nézve. Az élvonalban azonban ez lesz még csak az 5. összecsapás egymás ellen. Ezeddig még nyeretlenek vagyunk a Kecskemét ellen, 1 döntetlen és 3 vereség, a gólkülönbség pedig 6-12 a mi szempontunkból, tehát nem túl hízelgő. Lenne min javítani !
A 2020-2021-es évadban Kecskeméten 1-0-ra nyert a hazai csapat Simic góljával, a második meccsen Újpesten pedig 3-2-re. A párharcot Lucas, Sobral, illetve Gavrilovic, Lineker (öngól) és Simic szerezték. Az alapszakasz végén a Kecskemét a felsőházban, mi az alsóházban folytattuk a szereplést.
A 2021-2022-es idényben Kecskeméten 5-1-es vereségbe szaladtunk bele (gólszerzők: Klacsák (2), Aleksic, Mánya, Öreglaki, ill. Suscsák), míg a második meccsen Újpesten 3-3-es dönteteln született (Szeghy, Suscsák, Horváth B., ill. Hadnagy, Bencsik, Ristic). Ebben az évben ők meglepetésre az alapszakasz 7. helyén végeztek - mi a 6. - így éppen őket megelőzve sikerült a felsőházba bejutnunk, így a rájátszásban nem találkoztak a csapatok.
A párharc legeredményesebb játékosa újpesti oldalról Suscsák Máté 2 góllal. Kecskeméti oldalról csupán 1 gólosok maradtak, két játékosunk volt 2 gólos Simic és Klacsák, de mindkét játékos eligazolt már azóta onnan, Klacsák Bence éppen hozzánk. A jelenlegi kecskeméti keretből Bencsik, Ristic, Hadnagy, Mánya és Öreglaki szerzett gólt ellenünk.
A mérkőzést a Szilágyi úti UTE Sportcsarnokban rendezik 20:40 órától, a belépő 1500 Ft lesz, diák és nyugdíjas (igazolvány bemutatásával) 1000 Ft.
A rangadót remélhetőleg sok néző előtt a helyszínen, de a youtube csatornánkon is élőben lehet majd követni.
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |