A tabellát 100%-osan vezető Veszprémhez látogatunk
Hétközi fordulót rendeznek a futsalban, egészen pontosan csütörtök és péntek lesz a két játéknapja a fordulónak, lévén, hogy hétvégétől vb-selejtezőre készül a magyar válogatott Izrael ellen - klubunkból Harnisch Ákos kapott meghívót, Suscsák Máté és Horváth Benedek pedig tartalék.
Az Újpest futsal csapata Veszprémbe látogat, ahhoz a bakonyi csapathoz, amely úgy tűnt nyáron talán kissé meggyengült, ám az eddigi eredményei éppen ezt cáfolják, hiszen 3 mérkőzésből hármat nyertek így 100%-os teljesítménnyel vezetik a bajnokságot! Mai ellenfelünk a nyitó fordulóban győzni tudott Nyíregyházán (1-5), majd otthon megverte a bajnoki címvédő Haladást, nem is akárhogyan 7-3-ra! Az előző játéknapon pedig Nyírbátorból hozta el a három pontot (1-4). Mindenképpen tiszteletet parancsoló szezonkedzés!
Ha ehhez hozzá vesszük azt is, hogy Veszprémben kifejezetten kellemetlen emlékeink vannak az elmúlt két évről akkor bizony kijelenthetjük, pokolian nehéz meccs vár a mieinkre!
Az összmérleget tekintve, ez lesz a két klub 7. NB I-es bajnoki mérkőzése, ahol 4 veszprém siker mellett 2 Újpest-győzelem született, a gólkülönbség 28-12 a hazaiaknak.
2020-2021-es szezonban Veszprémben 3-2-re maradtunk alul (gólszerzők: Pál (2), Bognár, ill. Sobral, Józsa), érdekesség azonban, hogy azóta egyik gószerző sem szerepel az adott csapatában. Hazai pályán pedig 4-0-ás vereséget szenvedtünk (Rutai, Bencsik, Montero, Spandler).
A 2021-2022-es tavaly szezonban négy alkalommal is megmérkőztünk hiszen az alapszakasz után a rájátszásban is találkoztak a csapatok. A 3. fordulóban rendezték az első meccset és 7-0-s megsemmisítő verést mért ránk a hazai csapat (Pál (2), Sánta (öngól), Fridrich (2), Panyi (öngól), Boromisza). A "visszavágón" azonban megszületett az első lila-fehér siker a bakonyiak ellen, 3-2-re nyertünk a Szilágyi úton Suscsák, Moreira és Sobral góljaira csak Dorogi és Boromisza válaszolt. A rájátszásban Újpesten találkoztak először a felek és gólgazdag meccsen 7-6-ra ismét sikerült nyerni ellenük (Suscsák, Sobral (2), Szeghy (2), Sánta, Harnisch, ill. Tatai (2), Pál, Komáromi, Rutai, Ton). A másik mérkőzésen az utolsó előtti fordulóban ismét egy nagy pofonba szaladtunk bele, 6-0-lett a meccs (Serginho, Everton, Pál, Tatai (2), Rutai (2)). Érdekesség, hogy a párharc legeredményesebb játékosai közül Pál (6) már nincs a hazaiaknál, Sobral (4) pedig tőlünk távozott. Így a jelenlegi keretből hazai oldalon Tatai a legerdményesebb 4 góllal, újpesti oldalról Suscsák és Szeghy tart 2-2 gólnál.
A bajnoki találkozókon kívül egy Magyar Kupa tétmeccse van még a két klubnak, a 2019-2020-as szezonban, Budakalászon 2-1-re nyert ellenünk a Veszprém (g: Nagy T.,ill. Bognár, Tama) - ám akkor mi még NB II-esek voltunk és ez bizony igen szép eredménynek bizonyult.
A 18.30 órától a Március 15. téri sportcsarnokban a jelenlegi formát látva bravúr győzelemre lenne szükségünk, hogy az örök-mérlegen javítani tudjunk, veszprében ugyanis eddig, nem hogy nem tudtunk pontot szerezni, egy meccset kivéve háromszor komoly zakót kaptunk.
Németh Péter csapata a legerősebb összeállításáben léphet pályára, nincsen sem eltiltott sem sérült, sőt Vámosi Marcell is keretbe került!
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |