"B" csapatunk vereséggel kezdett
NB III, Budapesti csoport, 1. forduló:
Újpest FC-220Volt "B" - Talent 2019 SE 1-4 (0-2)
Angyalföldi sportközpont, 50 néző. V: Czene-Joó, Agócs, Dobó
Újpest: Csicsó - Balogh, Erdélyi, Tóvizi, Schőnauer, cs: Vankó, Sós, Szilva, Jakab, Szabó, Bádonyi, Karcag
csapatvezető: Sós László
Gólok: Szabó (26.), ill. Hugyecz (9. - büntetőből), Klinger (10.), Mátyás (35., 40.)
Szoros meccset játszott a tavalyi évhez képest rutinos és húzó játékosokat vesztő csapatunk, hiszen Mansoori Németországba, Essi a TFSE-be NB II-be, Kovács D. az UTE-ba szintén NB II-be igazolt, míg Yarolslav Kanadába költözött. Ennek ellenére a jó erőkből álló és tavaly észak-keleti régiós bajnokságot megnyerő Talent ellen szépen helyt álltak a fiatal játékosok, akadt köztük olyan, aki felnőttek ellen első tétmérkőzését játszotta 16 évesen. A meccs második felében 1-2-es állásnál kapufákat szereztünk, ám ami nálunk kimaradt, a másik oldalon bement, a meccs hajrájában pedig, ahogy "kergettük" a gólt ellenfelünk ezt megbosszulta és tulajdonképpen megérdemelten nyertek. A 11 mezőnyjátékosból 6 játékos volt 18 év körüli vagy annál fiatalabb újpesti oldalról!
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |