Sima vereség Kecskeméten
NB I, 14.forduló:
Scoregoal Kecskemét - Újpest FC-220Volt 5-0 (3-0)
Kecskemét 100 néző. V: Kovács, Kovács, Tiringer
Vezetőedző: Németh Péter
Sárga lap: Hadnagy (31.)
Piros lap: -
Jegyzőkönyv
Utolsó szalmaszálak egyike volt a mai találkozó ahhoz, hogy felsőházi reményeinket fenntartsuk, ehhez azonban szükséges lett volna begyűjteni a három pontot Kecskeméten, ott, ahol az utóbb időben nem sok babér termett nekünk. Hazai oldalon Pál Patrik, újpesti részről Horváth Benedek nem volt bevethető.
Pedig nem kezdtük rosszul a találkozót, Suscsák Máté révén több veszélyes helyzetünk volt még 0-0-nál, a legnagyobb ziccer pedig Östör előtt adódott, de Rigó László több alkalommal is nagy bravúrt mutatott be. A másik oldalon pedig szinte az első próbálkozás beakadt, Szeghy eladott labdája után Ristic húzott el a jobb oldalon és kilőtte a hosszú sarkot. Pár perccel később szabadrúgáshoz jutottunk, Lipl lövésénél ismét Rigó bravúr közvetkezett. Majd a 8. percben ezúttal Klacsák eladott labdája után három a kettő ellen támadott a hazai csapat, ekkor Mánya passza után pedig Bencsik másolta le Ristic találatát csak az ellenkező oldalról (2-0). A középkezdés után ismét Östör előtt adódott óriási lehetőség, de üres kapura sem sikerült gólt lőni, a gólvonalon "luftot" lőtt a játékosunk. Újabb egy perc múlva jött az újbóli hazai gól, egy szépen kijátszott támadás után Öreglaki góljával már 3-0 volt a Kecskemétnek. Szinte három helyzetéből három gólt lőtt a kék-fehér alakulat. A gól után jónéhány percbe telt amíg összeszedtük magunkat, ám ismét elkezdett a csapat játékba lendülni helyzeteket kidolgozni, de azok értékesítésével hadilábon álltunk. Suscsák előtt adódott több alkalom a gólszerzésre, de Rigó többször is szépen hárított, lábbal és kézzel is.
A második félidő nagy kérdése az volt, ki szerzi az első gólt, hiszen az érezhető volt, hogy 4-0-ról nem fogunk tudni felállni. Mindkét csapat előtt voltak helyzetek, de a kapusok jól védtek. A 29. percben aztán egy gyors hazai kontra után Ristic érkezett középen, ő pedig eldöntött minden lényegi kérdést (4-0). A félidő második felében még próbálkoztunk 5 a 4 elleni játékkal, különösebb nagy helyzetünk csak egy adódott belőle, de a gólvonalról sem sikerült gólt lőni - ezúttal Dunai előtt adódott helyzet. Majd Szeghy révén kapufát is lőttünk négy a négy ellen, de még a szerencse sem volt velünk. A meccs hajrájában két büntetőt is kaptunk (6 méterest), de először Harnisch Ákos, majd Suscák Máté lövését is hárította az extázisban védő hazai kapus, aki méltán lett így a mérkőzés legjobbja.
Ezzel szinte borítékolható, hogy az alsóházban folyatjuk majd a bajnokságot, s bár matematikailag minden előfordulhat a 8 pont hátrány meglehetősen soknak tűnik főleg azok fényében, hogy felsőházi csapatok ellen még nem nyertünk mérkőzést.
Németh Péter:
- Nincs értelme "ha"-ról, és "pedig"-ről beszélnünk...
Ma este nem sikerült pontot szereznünk, sőt, rég nem látott góltalanságban szenvedtünk. Leülünk majd, átbeszéljük/realizáljuk a helyzetünket, és még erőteljesebben beleállunk az edzésekbe, mert rengeteg feladatunk van még...
Következő mérkőzés
3.forduló:
Berettyóújfalu - Újpest FC
2025. aug. 25. 18:30 óra
Berettyóújfalu, Pálfy István Sportcsarnok
Gól, gólpassz (08.16.)
Gólok:
2 gólos: Östör Martin
2 gólos: Kovács Balázs
1 gólos: Kártik Zsombor
1 gólos: Kovács Benjamin
1 gólos: Lucas Moreira
1 gólos: Medveczki Máté
1 gólos: Pál Patrik
1 gólos: Thiago Cardoso
öngól: Molnár Szabolcs (HOPE)
Gólpasszok:
2 asziszt: Hadzsi Máté
2 asziszt: Östör Martin
1 asziszt: Czerman Márk
1 asziszt: Lucas Moreira
1 asziszt: Kovács Balázs
1 asziszt: Sipos Gergő
1 asziszt: Suscsák Máté
NBI összújpesti góllista
TOP 15
2010 - 2025.08.16. | |
---|---|
Név | meccs/gól |
Suscsák Máté | 73/53 |
Horváth Benedek | 85/52 |
Östör Martin | 113/41 |
Lucas Moreira | 84/41 |
Lipl Noel | 62/40 |
Harnisch Ákos | 76/30 |
Hadzsi Máté | 55/29 |
Klacsák Bence | 62/23 |
Czerman Márk | 31/21 |
Thiago Cardoso | 34/20 |
Ricardo Sobral | 46/19 |
Nehéz Krisztián | 25/18 |
Zoufal Nándor | 23/16 |
Tvaruska Attila | 24/16 |
Lineker Ricardo | 21/13 |
Vastag betűvel a csapat jelenlegi tagjai
2025-26. Alapszakasz
H | csapat | M | Gy | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|
1 | Újpest FC | 2 | 2 | +10 | 6 |
2 | Veszprém | 2 | 2 | +7 | 6 |
3 | Aramis SE | 2 | 2 | +2 | 6 |
4 | DEAC | 2 | 1 | +3 | 4 |
5 | Berettyóújfalu | 2 | 1 | +4 | 3 |
6 | Nyírbátor | 2 | 1 | 2 | 3 |
7 | HOPE Futsal | 2 | 1 | -5 | 3 |
8 | Nyíregyháza | 2 | 0 | 0 | 2 |
9 | PTE-PEAC | 2 | 0 | 4 | 1 |
10 | MFA | 2 | 0 | -4 | 0 |
11 | Kecskemét | 2 | 0 | -6 | 0 |
12 | Haladás VSE | 2 | 0 | -9 | 0 |